Zoltán
10 °C
21 °C

Bevándorlással és adócsökkentéssel küzdenének a horvátok a fogyás ellen

2018.06.11. 18:12
Átfogó népességpolitikai csomagra tett javaslatot a horvát államfő, Kolinda Grabar-Kitarovic ezt élet-halál kérdésének nevezte.

Az intézkedéseknek megvan a maguk ára, de ha nem hozzuk meg őket, ez az ár sokkal nagyobb lesz: mégpedig a horvát nép és állam megszűnése a nem is olyan távoli jövőben

– mondta a horvát elnök a sajtótájékoztatón. Horvátországban a magyarhoz hasonló népességfogyás van: míg 2011-ben még 4 millió 284 ezren voltak, ma már a 4 milliót sem éri el a népesség.

Grabar-Kitarovic adóreformmal, a bérek utáni járulékok csökkentésével, a családpolitikai juttatások megemelésével küzdene, de a csomag részeként beszélt a közigazgatás teljes digitalizálásának tervéről is. A horvát elnök szerint szükség van a bevándorlás és a letelepedés ösztönzésére is, főleg a határon túli horvátokat említve.

Az államfő ugyanakkor csak javaslattal élhet a kormány felé,  tényleges szakpolitikai befolyása csekély – korábban egy közös kormányülés javaslatát is elutasította Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök. A konfliktus a horvát kormány és az államfői hivatal között nem új keletű, annak ellenére, hogy az államfő és a kormány tagjainak zöme is a nagyobbik kormányzó pártból, a jobboldali HDZ-ből jönnek. kerültek ki. Mint az MTI írja, míg Grabar-Kitarovic a visegrádi országokhoz próbált közeledni, Plenkovic „szigorúan Brüsszelhez igazodó politikát folytat”.