Sámuel, Hajna
21 °C
32 °C

Amerika: Az még kevés a menekültstátuszhoz, hogy egy állat a férjed

2018.06.12. 05:27

A menedékjog nem a viszontagságokkal szembeni menedék joga - jelentette ki Jeff Sessions amerikai igazságügyi miniszter hétfőn délután, miután személyesen járt közben egy El Salvador-i nő menedékjogának megtagadása érdekében, írja az MTI.

Az El Salvadorból 2014-ben illegálisan az Egyesült Államokba érkezett nő azzal indokolta menedékkérelmét, hogy volt férje elől kellett elmenekülnie, aki többször is megverte és megerőszakolta őt. Egy alsóbb fokú bevándorlási bíróság elutasította a menedékkérelmet, ezt a döntést azonban a bevándorlási fellebbezési ügyekkel foglakozó testület 2016-ban felülbírálta. Az igazságügyi miniszter ezt a felülbírálatot másította meg, és immár véglegesen elutasította a menedékjog megadását. 

Indoklásában a tárcavezető hangsúlyozta: "a menedékjog nem a nehézségek elől menekülés joga". Szerinte a menedékkérők visszaélnek az amerikai bevándorlási és menedékjogi rendszerrel.

Írásbeli indoklásában Sessions így fogalmazott: "általában véve, idegen állampolgárok hivatkozása családon belüli erőszakra vagy gengszterbandák és nem kormányzati szereplők erőszakos cselekedeteire nem jogosít fel menedékre". Hozzátette még: "az a puszta tény, hogy egy országnak nehézségei lehetnek egyes bűncselekmények hatékony üldözésében - ilyen például a családon belüli erőszak vagy a gengszterbandák garázdálkodásai -, vagy hogy a népesség bizonyos csoportjai gyakrabban esnek bűncselekmények áldozatául, önmagukban nem jelenthetnek jogalapot menedékjog követelésére". 

A bejelentést Jeff Sessions a bevándorlási ügyekkel foglalkozó bírák országos évi konferenciáján tette meg. 

Elemzők megjegyzik: egyelőre nem tudható, hogy a miniszteri döntés hány, folyamatban lévő ügyet érinthet, de egyes, bevándorlással foglalkozó aktivisták szervezetei szerint évente mintegy tízezer olyan menedékjogi kérelmet bírálnak el, amelynek beadója családon belüli erőszakra hivatkozik.