Zoltán
9 °C
21 °C

Készületlenül érte Amerika szövetségeseit Trump egyik legfontosabb bejelentése

2018.06.13. 06:24 Módosítva: 2018-06-13 09:44:14

Ahogy azt már megszokhattuk, Donald Trump a szövetségeseivel való előzetes konzultáció nélkül tett egy szövetségeseit érintő fontos bejelentést. A szingapúri találkozót követően ugyanis azt mondta, hogy Kim Dzsongunnak ígéretet tett a Phenjant "provokáló" közös hadgyakorlatok befejezésére.

Ez a bejelentés abszolút meglepte a szöuli és a tokiói vezetést. Az érintettek természetesen óvatosan nyilatkoztak; Mun Dzsein dél-koreai elnök hivatala azt közölte

meg kell ismerni az amerikai elnök nyilatkozatának pontos jelentését

Onodera Icunori japán védelmi miniszter pedig kijelentette, hogy

az amerikai erők dél-koreai jelenléte, valamint a közös hadgyakorlatok létfontosságúak Kelet-Ázsia biztonsága szempontjából,

ezért Japán szeretné, ha a két másik országgal közösen "tisztázni tudná" az amerikai elnök bejelentésének értelmét. Japán mindenképpen szeretné folytatni az Egyesült Államokkal közös hadgyakorlatait, és ragaszkodik azokhoz a tervekhez, amelyek növelik Japán védelmi képességét az észak-koreai rakétákkal szemben. 

Ahogy arról a találkozóról szóló elemzésünkben is írtunk, bár Trump rengetegszer elmondta, hogy semmiben nem hátrált meg Kimmel szemben, valójában a hadgyakorlatok berekesztése mindig is Phenjan egyik fő vágya volt. A gyakori közös hadi manővereknek az a célja, hogy az amerikai és a dél-koreai hadsereg felkészüljön egy esetleges északi támadás elhárítására, illetve folyamatos készültségben legyenek, ha esetleg elszabadulna a helyzet a félszigeten.

(MTI)

Hozzászólna? Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.