Jolán
2 °C
4 °C

Elsüllyedt egy komp Indonéziában

2018.06.19. 07:22

Elsüllyedt egy komp az indonéziai Toba-tavon, a balesetben 49 ember eltűnt – írta az MTI.

Tizennyolc embert sikerült kimenteni a mély tóból.

A baleset helyi idő szerint hétfő este történt az iszlám böjti hónapot, a ramadánt záró ünnep idején

A fából készült komp hatvanszemélyes volt, de nem tudni, hogy hány utast szállított, mivel nem készült lista róluk. Az első hírek arról szóltak, hogy mintegy nyolcvanan utaztak rajta, néhány tucat motorkerékpárral együtt. A katasztrófavédelmi hivatal szerint az utasok száma 70 és 130 között lehetett.

Féltucatnyi hajóval keresik az eltűnteket, de a mentést nehezíti az, hogy az erős szél kétméteres hullámokat korbácsolt fel, és erősen esik az eső.

500 méter mély tó

Az Észak-Szumátrán lévő 1145 négyzetkilométeres – a Balaton felületénél több mint kétszer nagyobb, ám százszor annyi vizet tároló, 500 méter mély – tó népszerű a turisták körében. A Toba-tó vulkáni képződmény, a közepén egy nagy félsziget van.

A több mint 17 ezer szigetet számláló Indonéziában gyakoriak a kompbalesetek, és jórészt amiatt történnek, mert a hatóságok nem érvényesítik szigorúan a közlekedésbiztonsági előírásokat.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?