Olyan szép vagy, leszel a rabszolgám?

cover
2018.06.22. 00:12

Nagyon súlyos ügyet tárt fel a Daily Beast egy amerikai rockzenekar korábbi frontemberéről. Az elmúlt időszakban legalább egy tucat nő állt elő azzal, hogy William Francis (művésznevén William Control) szexuálisan és anyagilag kihasználta őket, és a szadomazo szex álcája mögé bújva brutálisan összeverte őket. Az eset rávilágít arra, hogy a bálványimádat egészen szörnyű tettekre sarkallhatja azokat, akikért rajonganak, elég csak a NXIVM-botrányra, az R. Kelly körüli balhéra, vagy a Lostprophets énekesének pedofil ügyére gondolni.

Az egész ügyet nehezíti, hogy a szadomazo szexbe szinte minden belefér, akár a legdurvább fizikai abúzus is, ha mindkét fél beleegyezik ebbe. Ami igazán súlyos az eddigi információk alapján, hogy William Control a népszerűségét és a saját szexuális és erőszakos fantáziáját tinédzsereken, fiatal nőkön élte ki, ráadásul egy olyan zenei műfaj takarásában, amelynek kedvelői és követői romantizálják a depressziót, a fájdalmat, a kilátástalanságot, és főleg érzelmileg nagyon labilis emberekre hat igazán. Az ügy egyelőre még nagyon friss, de ahogy bukkannak fel újabb és újabb bántalmazott nők, úgy áll össze egyre jobban a kép arról, hogyan használta a saját beteg céljaira egy B-listásnak is csak nehezen nevezhető előadó a saját rajongóit.

Tinédzserként rajongani

William Control a 2000-es években közepesen menő Aiden rockzenekar énekese volt, majd később szólóban folytatta. Az Aiden pont abban az időszakban futott nagyon, amikor az emo eléggé dominált a rockzenében, és már Magyarországon is arról forgatott a Fókusz meg az Aktív, hogy a falfehér, szembe fésült, feketére festett hajú tinik az ereiket vagdossák affektálva rinyálós punkzenére. Ilyesmit kell elképzelni:

(egyébként az emónak eredetileg semmi köze ehhez a műfajhoz, aki jobban el akar mélyülni a témában, annak ezt a cikket ajánljuk)

A zenekar feloszlása után szólóba kezdő William Control később kicsit komolyabbra vette a helloweeni tinibuli figurát, és önálló előadóként egy sötétebb, komorabb stílust vett fel, amelyben központi szerep jutott a szadomazo szexnek, az ezzel kapcsolatos látványnak, ruháknak és témáknak, és az úr-szolga kapcsolatnak. A férfi e mögé bújva vonzotta maga köré a női rajongóit, akiket aztán brutálisan megvert, pornóra kényszerített, és elvette a pénzüket, hogy abból a saját gyereke és felesége életét finanszírozza.

A szexszekta első hírét a Sick Chirpse hozta le, egy Vitoria Chan nevű nő Facebook-bejegyzésére hivatkozva. Chan a bejegyzésben azt írja, hogy William Control szándékosan manipulál fiatal, érzelmileg labilis nőket, hogy aztán a szexrabolszáivá változtassa őket. A saját példáját hozza fel, miszerint 14-től 17 éves koráig komoly problémái voltak, fizikailag bántalmazta saját magát, drogozott, végül pedig beutalták egy idegklinikára. Chan ilyen háttérrel került William Control közelébe, körülbelül 20 másik nő nevelgette online mindössze 13 éves korától, hogy egyszer csatlakozzon az énekes szexszektájához. Végül időben megjött az esze, de a posztban azt állította, hogy az énekes a szexrabszolgáiból csinál pénzt, sokan közülük egy házban élnek, és teljesen átadták az irányítást az életük felett.

20452069 1448194728559475 6600985141345944793 o
Fotó: William Control / Facebook

Chan állítása szerint 20 olyan nővel beszélt, akiket a férfi kihasznált és bántalmazott, konkrétan olyan esetről is ír, hogy a szadomazo szex álcája mögé bújva ököllel verte a lányok arcát, ameddig nem kezdtek el vérezni. A Sick Chirpse oldalán több fotó is látható, amelyen nők nemi szerve fölé egy nagy W-t (mint William) tetováltak, és több screenshot is szerepel beszélgetésekről. Egyikben egy nő engedélyt kér Controltól, hogy kapcsolatot létesíthessen egy másik férfivel, a másikban pedig arról beszélnek, hogy változtassa meg William Control nevét a telefonkönyvében, mert ha kiderül, hogy kiskorúakkal szexuális tartalmú SMS-eket vált, akkor elszakíthatják tőle a családját. Chan egyébként később jelezte, hogy tudomása szerint Control nem létesített szexuális kapcsolatot 18 év alattiakkal, hanem addig nevelgette őket, hogy ahogy elérik a 18 éves kort, azonnal magához édesgethesse őket.

William-Control-3-992x1000.png

Ugyan ez volt az első valamilyen sajtófigyelmet kapó részlet az üggyel kapcsolatban, de Control már 2017-ben kirakott egy azóta törölt bejegyzést, amelyben a következőket írta:

Őszinte elnézést kérek mindenkitől, akinek valaha is fájdalmat okoztam. A büntetéssel kapcsolatos módszereim meglehetősen extrémek voltak, és sohasem akartam senkinek fizikai vagy érzelmi sérüléseket okozni.

Olyan szép vagy, leszel a rabszolgám?

A Daily Beast több nőt is megszólaltatott az üggyel kapcsolatban. Egyikük azt meséli, hogy hatalmas rajongója volt az Aidennek, majd Control szólóprojektjének is, és az énekes az egyik koncerten kiszúrta őt, és azt mondta, hogy mennyire szép. Egy másik koncerten már arról beszélt neki, hogy alig várta már, hogy 18 éves legyen. Később aztán le is feküdtek egymással a turnébuszban. Később sokat SMS-eztek, és a férfi felajánlotta neki, hogy a 19 éves lány legyen a rabszolgája, amire a lány igent mondott.

A lánnyal még egy szerződést is aláíratott, amelyet a saját vérével kellett szignóznia, később pedig rá akarta venni, hogy a nemi szervére tetoválja a William kezdőbetűjét. Erre nem volt hajlandó, de cserébe annyit bántotta a külseje miatt, hogy a folyamatos fogyás miatt evési zavarai lettek, illetve megalázó szexuális helyzetekbe hozta, amelyeket le is videózott. 2012-ben az egyik rabszolga feladata az volt, hogy vezessen el Control egy orlandói fellépésére, ahol aztán nagyon brutálisan bánt a lánnyal.

Először beleegyezésen alapult a szex, de sokkal durvább volt szimpla fenekelésnél vagy harapdálásnál. Felszakadt a bőröm, amikor megharapott, és én erre sírni kezdtem. Ez volt az a pont, ahol azt mondta, hogy úgy nem tudja csinálni, ha sírok közben. Aztán megfordított, és análisan megerőszakolt, hiába sírtam és mondtam azt, hogy ne.

- mondta a nő a portálnak. A nő később bekerült egy chatcsoportba, ahol más hasonló sorsú nők már szexszektaként hivatkoztak a William Control körüli állapotokra. A nő szerint a probléma, hogy a rajongói túlnyomó része fiatal lány, akiknek bejön Control domináns, szadomazo stílusa, és annyival elintézik az egészet, hogy ez nem erőszak, csak olyan szexi dolog, amit A szürke 50 árnyalatában mutogatnak. Ha már A szürke 50 árnyalata, Control három évvel ezelőtt egy "Fuck Christian Grey"-pólót (Grey A szürke 50 árnyalata férfi főszereplője) reklámozott egy nagyobb véleménycikkével, amiben azt fejtegette, hogy miért izgatja a szadomazo szex, miközben vannak olyanok, akik az egészben nem a szexuális, hanem az erőszakkal kapcsolatos fantáziáikat élik ki. A nő egyébként azért nem mert évekkel korábban kiállni magáért, mert attól rettegett, hogy Control visszaél azokkal videókkal és fotókkal, amelyeket róla készített.

Létezik egy Tumblr-oldal is, ahol Control áldozatainak fotóit, videóit és bejegyzéseit gyűjtik. A Stop The Sex Cult nevű oldalon szereplő posztok között találni olyat, amelyikből kiderül, hogy a W-t csak a kiválasztottak tetováltathatták a nemi szervükre, de ahhoz is különlegesnek kellett lenni, hogy egyáltalán nyakörvet kapjanak a férfitől. Egy másik posztban egy névtelen 21 éves nő mutat egy W alakú sebet a mellkasa környékén. Állítása szerint nem volt hajlandó a nemi szervére tetováltatni, ezért Control megkötözte és belevéste a W betűt a nő bőrébe.

(Ebben a videóklipben William Control arról énekel, hogy "Kész vagyok, hogy újra bántsak", illetve "Lehetek a szörny, lehetek a bőrődve mélyedő fog, lehetek a ijesztő, ultraerőszakos bűn, lehetek a könnyeid okozója")

Egy Sarka J. One nevű nő arról ír az oldalon, hogy a férfi egy ravaszra húzott fegyvert nyomott a szájába egyik alkalommal szex előtt, illetve hiába mondott nemet a férfinak, az még több kínzással járt egészen addig, ameddig nem adta be a derekát. A kínzások alatt például azt érti, hogy a férfi ököllel ütötte a nő arcát, és addig fojtogatta, ameddig el nem ájult. Ráadásul Controlnak az egészből nemcsak szexuális, de anyagi előnyei is származtak. A nő az oldalon több olyan bizonylatot is lefotózott, amelyben pénzt utalt Controlnak a férfi "szükségleteinek" kielégítéséhez, és állítása szerint három év alatt 100 ezer dollárt kellett a férfinak utalnia.

Erőszak és biznisz

Az egész ügy egyik leghangosabb tagja egy Stormie Somers nevű nő, aki kilenc évig volt Control barátnője, de az utóbbi időszakban több videót is készített arról, hogy a férfi mit művelt vele és más nőkkel.

Somers azt állítja, hogy a kilenc év alatt Control olyan súlyosan bántalmazta, hogy egy alkalommal összeomlott a torka, kiugrott az állkapcsa, gerinczúzódása és monoklija is volt. Emellett arra kényszerítette, hogy webkamerán keresztül szexeljen, sztriptízkedjen és domináskodjon, majd a pénzt odaadja a férfinek. Közben az is a feladata volt, hogy más nőket szervezzen be. Somerst mindenféle pornó- és szexoldalakon reklámozta, és egy idő után azt mondta neki, hogy hamarosan pornósztár lesz a tetovált-rocker-emo nőkre és férfiakra szakosodott Burning Angelnél, mert ez a dolga. A többi nő beszervezése pedig úgy nézett ki, hogy Control hozott neki valakit, akit a szárnyai alá kellett vennie, ami a gyakorlatban annyit jelentett, hogy sztriptízbárokaba kellett vinnie rendszeresen, és felkészíteni ehhez hasonló feladatokra. A mindössze 19 éves lány Somers elmondása szerint azóta is sztriptízel és mindent megtesz Controlnak.

Control a pénzt egy idő után fizikai bántalmazással vagy fenyegetőzéssel igyekezett behajtani a nőktől, sőt, egy alkalommal rákényszerített két nőt a házasságra, hogy egyikük megkaphassa az állampolgárságot. A Daily Beast beszélt is az egyik nővel, aki elmondta, hogy a másik nő azóta eltűnt, és sehol sem tudja elérni a "feleségét".

Somers egyébként elmondta még, hogy

a férfi részéről a szadomazo szex annyit jelent, hogy péppé veri a nőket, majd átmossa az agyukat arra, hogy az egyetlen életcéljuk és feladatuk a férfi imádata legyen.

Somers elmondása szerint a férfi viselkedése bőven túlmutatott a közös megegyezésen alapuló szadomazo szexen. 2010-ben például a férfi a Los Angeles-i hotelszobájába hívatta a nőt, akinek az arcát aztán ököllel ütni kezdte, majd a hajánál rángatva pofozta tovább, az összevert nőt rádobta az ágyra, rámászott és közben tovább ütötte a nő fejét. "Végignéztem, ahogy tehetetlenül fekszem, és megerőszakol" - mondta Somers, aki szerint a férfi soha semmi hasonlót nem csinált előtte. És itt még nem volt vége, hazafelé a kocsiban minden alkalommal megpofozta a nőt, amikor sírni kezdett, majd anyaszült meztelenül kidobta a kocsiból.

Lassan mindenki kipakol

Egy másik nő három évig volt Control barátnője, és egy Tumblr-bejegyzésben vallott az őt ért atrocitásokról. Controllal úr-rabszolga kapcsolatban voltak, de szerinte a férfi az egészet csak azért csinálta, hogy bánthassa a nőket, hiszen a szadomazo szexben ismert biztonsági kifejezést (ez egy olyan szó, aminek kimondásával az egyén jelzi, hogy túl sok már neki az, ami történik, és álljanak le) nem ismerte, és a keményebb dolgok után nem törődött azzal, hogy ápolja a megvert barátnőjét. Ő is azt állítja, hogy neki és másoknak is egy W-t kellett a nemi szervükre tetoválni, és közben még fizetni is a férfi drága cipőit, menő ruháit, a hotelszámláit, repülőjegyeit és a fia pólóit is. Még arra is rávette, hogy a férfire írassa mindenét, ha egyszer meghalna. A PayPal-utalások szerint a nő havonta 330-530 dollár közötti összeget utalt a férfinak, aki ezt a pénzt valószínűleg egy darab fellépéssel is megkereste.

tumblr p9x8kt4Wut1xw39yyo3 540
Fotó: Tumblr

Controlt ő is bántalmazta állítása szerint, a szeme többször is bevérzett a pofonoktól, de bevallotta, hogy legtöbb fizikai abúzus beleegyezéssel történt, az igazán durva bántalmazás érzelmileg és mentálisan érte. Többekhez hasonlóan ő sem mer kiállni névvel az állításai mellett, mert a férfi róla és más nőkről is küldött videókat és képeket szex közben, és retteg attól, hogy ezek egyszer felkerülnek a netre bosszúból. 

Control azóta egy hivatalos közleményben írt arról, hogy kihallgatáson volt a rendőrségen, ahol elmagyarázta az egész ügyet a saját oldaláról, és végül nem emeltek vádat ellene, ahogy azt a rendőrség később a Daily Beastnek is megerősítette. A bejegyzésben Control elismeri, hogy korábban valóban részt vett kemény szerepjátékban és kötözős szadomazo-szexben, de mindig beleegyezéssel. Ettől függetlenül a jövőben több ilyen nem fog megtörténni a részéről. Azokat a vádakat tagadta, hogy kiskorúval szexelt volna, vagy szexszektája lenne. Egy nappal később aztán bejelentette, hogy visszavonul mindentől, és a családjára koncentrál. Mivel egy frissen kirobbant botrányról van szó, valószínűsíthető, hogy a rendőrség ismét képbe került az ügy miatt, és újabb feljelentések lesznek, addig viszont Control a bántalmazott nők oldala szerint folyamatosan ügyvédekkel fenyegetőzik, és azt kéri, hogy tüntessék el a bejegyzéseket az internetről.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport