Ödön
2 °C
11 °C

A személyzet hibája volt a 71 utas halála az orosz gépen

2018.06.26. 21:27

A személyzet hibája okozta a Szaratovszkije Avialinyii légitársaság februárban Moszkva közelében lezuhant gépének és 71 utasának halálát – közölte Szvetlana Petrenko, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) szóvivője kedden az Interfax hírügynökséggel, írja az MTI.

Az orosz főváros Domogyedovo repülőteréről Orszkba tartó An-148-as február 11-én, négy perccel a felszállás után eltűnt a radarernyőkről. A gép lezuhant, 65 utasa – köztük három gyerek – és hatfős személyzete életét vesztette. 

Petrenko elmondta: az SZK és az orosz Államközi Légiközlekedési Bizottság (MAK) szakemberei a gép feketedobozai által rögzített adatokat elemezve megállapították, hogy a felszállás előtt a pilóták elmulasztották bekapcsolni a sebességjeladók fűtésrendszerét, ezért emelkedés közben jegesedés következett be. A gép parancsnoka, Valerij Gubanov helytelen adatokat kapott a lassulásról, és a gép gyorsulását zuhanórepüléssel próbálta elérni. Emellett, az instrukciókat megszegve, túllépte a dőlésszöget, aminek következtében a repülőgép irányíthatatlanná vált.

A szóvivő szerint a nyomozással kapcsolatban több mint 300 embert hallgattak ki. A nyomozók korábban azt közölték, hogy a gépen a felszállás után bekapcsolták a robotpilótát, ám visszatértek a kézi vezérlésre, miután jelentős eltérést észleltek a sebességérzékelők jelzései között.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?