Albert, Lipót
3 °C
12 °C

Orosz–amerikai csúcs: a finneknek rosszulesik, hogy semleges országként hivatkoznak rájuk

2018.06.29. 12:59 Módosítva: 2018-06-29 13:05:03

Miután Washingtonban és Moszkvában hivatalosan bejelentették, hogy Helsinkiben rendezik meg Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök csúcstalálkozóját július 16-án, a média – a Politico című hírportál nyomán – mint semleges helyszínre hivatkozik a finn fővárosra, de ez nem tetszik több finn szakértőnek, akik arra hivatkoznak, hogy Finnország kiterjedt együttműködést folytat a NATO-val – írja az MTI a Hszinhua hírügynökség alapján.

Pertti Torstila nyugalmazott finn diplomata azt mondta: Finnország már az 1990-es évektől nem semleges, amikor belépett az Európai Unióba. Charly Salonius-Pasternak, a Nemzetközi Ügyek Finn Intézetének egyik kutatója pedig azt mondta a Helsingin Sanomat című lapnak nyilatkozva:

Finnország sem politikailag, sem gazdaságilag, sem katonailag nem semleges.

Mika Mäkeläinen, az Yle közszolgálati tévé vezető diplomáciai tudósítója szerint a finn kormány feladata volna hitelesen tájékoztatni a világ közvéleményét az ország pozíciójáról. 

Mind Salonius-Pasternak, mind Mäkeläinen rámutatott a találkozóval járó kockázatokra. Szerintük „nem lenne szabad megengedni” Trumpnak és Putyinnak, hogy Európa biztonságáról tárgyaljanak. Salonius-Pasternak szerint a helyszínválasztás abból a szempontból érthető, hogy egyik nagyhatalmi vezető sem érzi úgy: feladta az álláspontját. A csúcs lehetséges témái a két fél hivatalos képviselőinek korábbi nyilatkozatai alapján a hadászati stabilitás, a nemzetközi terrorizmus elleni harc és a világ konfliktushelyzetei – köztük elsősorban Szíria, Ukrajna és a Koreai-félsziget –, valamint a kétoldalú viszony megújítása lehetnek.

Nyugat-európai, főleg brit lapokban megjelent vélemények szerint az orosz–amerikai csúcs csökkentheti ugyan a feszültséget a kétoldalú kapcsolatokban, ám eközben elmérgesítheti a viszonyt az Egyesült Államok és egyes európai szövetségesei között.