Jónás, Renátó
5 °C
18 °C

Ultimátumot adott Merkelnek belügyminisztere és koalíciós partnere

2018-07-01T133254Z 1159181818 RC1FEF4733E0 RTRMADP 3 EUROPE-MIGR
2018.07.01. 23:02 Módosítva: 2018-07-02 11:38:29

Horst Seehofer német belügyminiszter hétfőre virradóra megerősítette, hogy

valójában felajánlotta lemondását pártja, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) müncheni elnökségi ülésén vasárnap késő este.

Kilátásba helyezte, hogy távozik az elkövetkező három napon belül pártelnöki és belügyminiszteri posztjairól, ha nem sikerül dűlőre jutni Angela Merkel német kancellár Kereszténydemokrata Unió (CDU) pártjával a határellenőrzéssel kapcsolatban.

A Spiegel szerint Seehofer ultimátumot adott Merkelnek.

"Igen, azt mondtam, hogy e két posztot szabaddá teszem, méghozzá három napon belül" - mondta a német belügyminiszter. Közölte, a hétfői napon tárgyal a CDU-val annak reményében, hogy megegyeznek a vitás kérdésben a testvérpárttal. Szerinte a hétfői találkozó után minden kiderül. Források szerint mindenképpen el akarja kerülni, hogy Merkel leváltsa.

Azt mondta, hogy az ország, a koalíció és a kormány vezetői képességének érdekében pártja megállapodásra akar jutni a határellenőrzés kérdésében, és csakis ennek kérdésében. A pártvezér lemondásának felajánlását azzal indokolta: Merkel ellenállása miatt nem sikerül megvalósítani belügyminiszteri terveit, amelyek szerint meg kell tagadni a belépést a német határ állandó ellenőrzés alá vont pontjain - a bajor-osztrák határ három átkelőjénél - az Európai Unióban máshol már regisztrált menedékkérőktől.

Seehofer és a CSU szerint mindentől függetlenül és feltétlenül vissza kell fordítani ezeket az embereket.

Merkel és pártja szerint ezt nem lehet bevezetni egyoldalúan, egyeztetés nélkül, a szigorítás feltétele, hogy legyenek megállapodások az érintett társországokkal a menedékkérők visszafogadásáról.

Sajtóértesülések szerint Seehofer a CSU elnökségi ülésén kifejtette, hogy a pártnak három lehetősége van: meghajol a kancellár akarata előtt, aminek révén elveszíti hitelességét a választók előtt, kitart törekvései mellett, ami a CDU/CSU testvérpárti szövetség felbomlásához vezet, vagy pedig elfogadja az ő lemondását a pártelnöki és a miniszteri tisztségről.

A dpa német hírügynökségnek nyilatkozó források közölték: Seehofer bejelentésével káoszt generált a párton belül, számos vezető tisztségviselő elutasítja azt, hogy lemondjon, és arról győzködik, hogy maradjon. Amennyiben a 68 éves Horst Seehofer valóban távozik tisztségeiből, kiesik a német politika első vonalából, mert nincs mandátuma a szövetségi parlamentben (Bundestag) vagy a bajor tartományi parlamentben (Landtag).

Egy ideje már komoly konfliktus volt Merkel és Seehofer között. Horst Seehofer, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke szerint meg kell tagadni a belépést a határon a menedékkérők bizonyos csoportjaitól, elsősorban azoktól, akiket máshol már nyilvántartásba vettek, vagy elkezdték menedékjogi eljárásukat. Azonban Angela Merkel, a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke ezt ellenezte, szerinte egyoldalú, nemzeti intézkedések helyett EU-s szintű szabályozást kell kidolgozni.

A német kancellárnak július 1-jéig adott időt a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) arra, hogy európai megoldást találjon a Németországba tartó bevándorlók tömegének kezelésére.

Az MTI már korábban azt írta, hogy a Horst Seehofer vezette bajor Keresztényszociális Unió (CSU) július 1-jén, vasárnap délután kezdődött müncheni elnökségi üléséről olyan információk szivárogtak ki, hogy a pártelnök-belügyminiszter kijelentette, hogy nem megfelelőek a brüsszeli eredmények, nem elégségesek az Angela Merkel kancellár által az Európai Unió (EU) brüsszeli csúcstalálkozóján elért eredmények kettejük és az általuk vezetett pártok menekültügyi vitájának lezárásához.  

Horst Seehofer június közepén kilátásba helyezte, hogy július elején utasítja a szövetségi rendőrséget a határigazgatási szigorításra, ha Angela Merkelnek nem sikerül két hét alatt kidolgozni a nemzeti szintű, egyoldalú intézkedést kiváltó, azzal megegyező hatású európai szintű, vagy két-, illetve többoldalú megállapodásokat.

A kancellár vasárnap Berlinben a ZDF országos köztelevíziónak azt mondta, hogy a Brüsszelben EU-s szinten és a társországokkal folytatott kétoldalú megbeszélésekkel elért eredmények a CSU által szorgalmazott intézkedésekkel megegyező hatásúak. Azonban Horst Seehofer Münchenben az elnökségi ülés résztvevőinek beszámolói szerint kijelentette, hogy a brüsszeli eredmények révén nem lehet a nemzeti szintű intézkedésekkel megegyező hatást elérni.

Angela Merkel az EU pénteken véget ért brüsszeli csúcstalálkozóján kormányközi megállapodást készített elő Görögországgal és Spanyolországgal arról, hogy visszafogadják azokat a menedékkérőket, akiket feltartóztatnak a német határon és kiderül róluk, hogy regisztrálták már őket Görögországban vagy Spanyolországban.

Majd szombati sajtóhírek szerint a koalíciós társakat - a CSU-t és a Német Szociáldemokrata Pártot (SPD) - egy feljegyzésben tájékoztatta Merkel a brüsszeli eredményekről, kifejtve: a társországokban regisztrált menedékkérőkkel minden eddiginél szigorúbban kellene bánni, a Horst Seehofer menekültügyi reformtervében szereplő, a megérkezés, a döntés és a visszatérítés jelentésű német szavak első betűi alapján ANKER (magyarul: horgony) központoknak nevezett szállásokon kellene elhelyezni őket. Ezeket a központokat nem hagyhatnák el büntetés nélkül, ügyüket egy törvénymódosítás révén olyan gyorsított eljárással rendeznék, amelyet a biztonságos származási országból érkező menedékkérők esetében alkalmaznak.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a koalíciós társakat tájékoztató Merkel-levélben az is szerepelt, hogy Berlin összesen tizennégy országgal, tudott megállapodni a Németországból kiutasítandó migránsok befogadásáról, köztük Magyarországgal, Lengyelországgal, Csehországgal, Belgiummal, Dániával, Észtországgal, Franciaországgal, Finnországgal, Litvániával, Lettországgal, Luxemburggal, Hollandiával, Portugáliával és Svédországgal. 

Ezt azonban Magyarország, Csehország és Lengyelország is cáfolta, Orbán Viktor "szokásos politikai kacsának" nevezte, hogy megállapodtak volna menekültek visszafogadásában Merkellel.

Angela Merkel a ZDF-nek vasárnap azt mondta: továbbra is kitart amellett, hogy nem lehet egyoldalúan, egyeztetés nélkül és más országok terhére bevezetni határigazgatási szigorításokat.

Az MTI beszámolója szerint a CSU elnökségi ülésén Markus Söder bajor tartományi miniszterelnök kifejtette, hogy a brüsszeli eredmények túlságosan bizonytalanok, és sok ügyben nem is döntöttek, hanem csak elhatározták, hogy a jövőben döntenek. Felidézte: már több ország részéről cáfolták, hogy megállapodást ígértek a kancellárnak a náluk regisztrált menedékkérők visszafogadásáról.

Hangsúlyozta: a CSU nem akarja megbuktatni a kormányt, de a vitát csak egy hiteles kompromisszummal lehet lezárni.

A bajor tartományi párt müncheni elnökségi értekezletével egy időben a CDU vezetősége is tanácskozik Berlinben. A kiszivárgott információk szerint az elnökség a támogatásáról biztosította Angela Merkelt, írja az MTI.

Ezt megerősítette Günther Oettinger, az Európai Bizottság költségvetési ügyekért felelős biztosa. A CDU-s politikus a Stuttgarter Zeitung című lap hírportáljának azt mondta, hogy a párt számára a kancellár brüsszeli tárgyalásinak eredményei jelentik a további teendők kiindulási pontját, és a vezető testületek "ebben a kérdésben teljes mértékben Angela Merkel mögött állnak".

A pártelnök-kancellár sajtóértesülések szerint a tanácskozáson kiemelte, hogy nagyon súlyos helyzet alakult ki a CDU és a CSU testvérpárti viszonyában. Arról is szólt, hogy sokat ígérő kormányközi megbeszélések következnek a máshol már regisztrált menedékkérők visszafogadásáról, de nagyban gyengítené a német kormány tárgyalási pozícióját, ha egyoldalúan vezetnének be határigazgatási intézkedéseket.

A két párt vitája harmadik hete zajlik, következménye akár a CDU/CSU testvérpárti szövetség és a kormánykoalíció felbomlása is lehet, ha Horst Seehofer a kancellár egyetértése nélkül ad utasítást a határigazgatási szigorításra, mert ebben az esetben Angela Merkel kénytelen lenne meneszteni a minisztert.

Frissítés: Hétfő délre kiderült, hogy Seehofer délután 17 órakor ül le tárgyalni Merkellel, és talán mégsem eszik olyan forrón kását. Legalábbis erre utal, hogy Markus Söder bajor miniszterelnök, a CSU egyik vezető politikusa azt mondta, meglepetésként érte a CSU elnökségét Seehofer lemondási szándéka. Söder szerint a CSU nem kívánja felszámolni a CDU-val közös frakciót a szövetségi parlamentben (Bundestag), és a CDU/CSU pártszövetségnek a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) közös kormányát sem. Szerinte a CSU készen áll a kompromisszumokra.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?