Ödön
1 °C
11 °C

Rosszullét miatt lemondta programjait a 84 éves japán császár

2018.07.02. 08:36 Módosítva: 2018-07-02 08:38:42

Rosszullét, szédülés miatt lemondta és elhalasztotta programjait a 84 éves Akihito japán császár - közölte az uralkodóház hivatala az MTI beszámolója szerint. A gyengélkedő uralkodónak orvosa pihenést javasolt.

A palotából származó értesülések szerint Micsiko császárné hajnalban orvost hívott erősen verejtékező férjéhez. A doktor megállapította, hogy keringési gondok miatt nem jutott elég vér Akihito agyába. A császárt egy ideig orvosi megfigyelés alatt tartják. Egy magas rangú kormányzati tisztségviselő úgy tudja, hogy az uralkodó állapota nem ad okot különösebb aggodalomra.

Akihito hétfői kötelezettségeinek egy részét Micsiko császárné vállalta át, köztük a találkozót Ajako hercegnővel, a császár néhai unokatestvérének legifjabb lányával. Ajako nemrég bejelentette, hogy egy közrendű férfival köti össze életét. Micsiko ennek alkalmából az uralkodó jókívánságait tolmácsolta a hercegnőnek.

Akihito tavaly decemberben egészségügyi okokra hivatkozva bejelentette, hogy 2019 április végéig lemond a krizantém trónról, és átadja helyét Naruhito koronahercegnek. Az elmúlt kétszáz évben nem volt példa a japán császár lemondására. Legutóbb 1817-ben történt hasonló, amikor Kókaku császár átadta a trónt fiának.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?