Albert, Lipót
2 °C
12 °C

Veszélyben a leszerelés, Amerika Phenjan szerint nem ad semmit, csak követel

2018-07-07T104253Z 2074367963 RC17D9400050 RTRMADP 3 NORTHKOREA-
2018.07.07. 17:44
Észak-Korea szerint a Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vezette delegáció phenjani tárgyalásai „sajnálatos” kimenetelűek voltak, Washington egyoldalúan próbálta rákényszeríteni Észak-Koreát arra, hogy feladja atomprogramját. Phenjan azzal fenyegetőzik, hogy emiatt „meginoghat az atomfegyver-mentesítést illetően eddig szilárdan vallott” eltökéltségük.

Pompeo alig néhány órával korábban éppenséggel termékenynek nevezte kétnapos phenjani tárgyalásait, szerinte azok a jóhiszeműség jegyében zajlottak. Az amerikai külügyminiszter szerint több kérdésben is sikerült nagy haladást elérni, bár egyes területeken még van teendő. Hozzátette: az amerikai és az észak-koreai védelmi minisztérium tárgyalóküldöttsége július 12-én találkozik a két Korea határán fekvő Panmindzsonban, ahol az 1950 és 1953 között vívott koreai háborúban elesett amerikai katonák földi maradványainak hazaszállításáról tárgyalnak majd, valamint az észak-koreai rakétahajtóművek kísérleti telepének felszámolásáról.

Észak-Korea ezzel szemben kifejezetten borúlátóan összegezte az amerikai delegáció látogatását. A külügyminisztérium egyik szóvivője közleményében azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy elárulta a Trump és Kim Dzsong Un között júniusban létrejött csúcstalálkozó szellemiségét azzal, hogy „egyoldalú és rablásszerű” követeléseket fogalmazott meg, hogy Phenjan számolja fel nukleáris programját teljes egészében, ellenőrizhető és visszafordíthatatlan módon.

A phenjani közlemény szerint nagyon aggasztó kimenetelűek voltak a Pompeo által folytatott megbeszélések, mert azok egy olyan „veszélyes szakaszhoz vezettek, amely miatt meginoghat az atomfegyver-mentesítést illetően eddig szilárdan vallott eltökéltségünk”.

Az elvárásaink és a reményeink (az amerikai féllel szemben) olyan naivak voltak, hogy az már szinte bolondság

– tette hozzá az észak-koreai szóvivő.

(Borítókép: Mike Pompeo - fotó: Pool / Reuters)

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?