Olivér
5 °C
8 °C

Rendőröket mészároltak le Tunéziában

2018.07.08. 17:43

Legalább hat helyi rendőrt megöltek Tunéziában, jelentette a Reuters. A helyi TAP hírügynökség kilenc halottról írt, de a tunéziai belügyminiszter első körben csak hat halálos áldozatot ismert el. Így is ez volt a legsúlyosabb terrorakció az országban 2015 óta. 

A rendőrök szokásos járőrözésüket végeztek az algír határ melletti Ghardimaouban, amikor az első autójukra gránátot dobtak, aztán tüzet nyitottak rájuk, amit életben maradt rendőrök viszonoztak. 

Az egyik legvilágibbnak számító arab ország azóta került igazán a iszlám szélsőségesek célkeresztjébe, miután 2011-ben elűzték a korrupt és komoly személyi kultuszt kialakító vezetőjüket, az 1987 óta regnáló Zín el-Ábidín ben Ali miniszterelnököt. A korábbi illiberális államból pedig egyre sikeresebben alakulnak át demokratikussá.

Az utolsó nagyobb 2015-ös támadások közül kettő turisták ellen irányul, egy pedig az elnöki őrség ellen. A támadásokat akkor az Iszlám Állam magára vállalta. A turizmus azonnal nagyon durván visszaesett, és azóta is csak fokozatosan áll helyre Tunéziában. 

Az országban jelenleg is szükségállapot van érvényben, úgy hatékonyabban tudnak fellépni a támadókhoz hasonló, fegyveres csoportok ellen.  Főleg az algír határ közelében ugyanis az 1990-es évek óta próbálja az állam felszámolni a felfegyverzett iszlám szélsőségesek bujkáló csapatait. 

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?