Letett a romániai muzulmán közösség arról, hogy új vallási központot építsen Bukarestben, az ehhez ingyenesen használatba kapott 11 ezer négyzetméteres telket pedig visszaadta a román államnak, írja az MTI a a Hotnews.ro hírportál.
Nem véletlen a döntés, hiszen a román sajtóban csak „óriásmecsetként” emlegetett létesítmény ellen több tiltakozó akciót is szerveztek. De Murat Iusuf muzulmán főmufti szerint mégsem ezek miatt, hanem azért mondtak le az építkezésről, mert a török közösségnek nincs rá pénze.
A Gandul nevű portál úgy tudja, hogy hárommillió euróba került volna a török államnak, hogy a román főváros északi részén, a Romexpo kiállítási csarnok közelében, egy mecsetből, lelkészi lakásból és könyvtárból álló vallási központot építsen a Bukarestben élő kilencezer muzulmán számára, a finanszírozás leállításáról szóló döntés pedig Ankarában született.
A lap felidézte, hogy 2015-ben, amikor a Victor Ponta vezette akkori kormány a telek átadásáról döntött, tüntetést rendeztek a projekt ellenzői Bukarest központjában, az „óriásmecsetnek” kiszemelt telken pedig száz fakeresztet állítottak fel és szenteltek meg a tiltakozók. Egy bukaresti férfi – egy közösségi portálon terjesztett videó szerint - román nemzeti színekre festett malacokat vitt a telekre, hogy a muzulmánokat elriassza a mecsetépítéstől, és azt állította: annak földjében egy befagyasztott félsertést is elásott. Tovább hergelte a helyieket Traian Basescu egykori államfő is, aki biztonsági kockázatnak nevezte, hogy Bukarest készül befogadni Európa egyik legnagyobb, hatezer diák befogadására alkalmas muzulmán központját.
A román fővárosban amúgy négy kisebb mecset már van.
Alig egy éve Magyarországon is készültek tervek arra, hogy a X. kerületben, török állami szerepvállalással mecsetet építsenek, de az építkezés egyelőre nem látszik, és a politikusok egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat adtak ki ezzel kapcsolatban.