Szilárda
-4 °C
3 °C

Gyerekkémeket is bevet a brit titkosszolgálat

2018.07.19. 22:45

A brit titkosszolgálat és rendőrség gyerekeket is alkalmaz kémként terroristák, bűnbandák és drogdílerek elleni titkos műveletekben – írja a Guardian.

A gyakorlatot egy brit felsőházi parlamenti bizottság fedte fel egy jelentésben [pdf], amellyel az ellen tiltakozott, hogy a kormány nagyobb szabadságot tervez adni a hatóságoknak az olykor akár 16 éven aluli gyerekkémek bevetésében.

A bizottság egy olyan javaslat miatt aggódik, amellyel a kormány a jelenlegi egyről négy hónapra növelné a gyerekek újraregisztrálásai közötti időt, vagyis négyszer annyi ideig lennének felülvizsgálat nélkül bevethetők. Ez Lord Trefgarne korábbi miniszter, a bizottság elnöke szerint veszélyezteti a gyerekek mentális és fizikai egészségét.

A jelentés részeként nyilvánosságra hozott levelezés szerint a belügyminisztérium azért szereti a gyerekek bevetését, mert beépített informátorokként olyan információkat tudnak szállítani, amelyek más módon nem lennének beszerezhetők. A hosszabb szolgálati időt is azért akarják bevezetni, hogy ne kelljen a felülvizsgálati eljárással körülményeskedni, ha egy-egy gyerekkém rövid időn belül nem tudta teljesíteni a neki kiszabott feladatát.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!