Szilárda
-4 °C
2 °C

Beváltja Putyin a háborús fenyegetést?

000 VG4G2
2018.07.30. 13:51
A NATO bejelentette, hogy Grúzia a katonai szövetség tagja lesz, mire Oroszország lényegében háborús fenyegetéssel válaszolt. Hajlandó lenne a NATO tűzbe tenni a kezét a pici dél-kaukázusi országért? Aligha. Akkor miért mondanak olyanokat, amikre borítékolhatóan orosz agresszió lesz a reakció? Úgy tűnik, csak így tudják elejét venni az orosz terjeszkedésnek.

A NATO struktúrájának határaink felé történő bővítése közvetlen és azonnali veszélyt jelentene nemzetbiztonságunkra, és a reakciónk rendkívül negatív lenne.

Vlagyimir Putyin ezt azután nyilatkozta, hogy Donald Trumppal találkozott Helsinkiben. Az orosz elnök arra válaszul beszélt Oroszország nemzetbiztonságát fenyegető veszélyről, hogy néhány nappal korábban a NATO-csúcson a katonai szervezet főtitkára egy Grúzia miniszterelnökével közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a dél-kaukázusi ország „a NATO tagja lesz”. A NATO-csúcsot követően Trump is azt mondta, hogy egy bizonyos ponton” Grúziának esélye lesz bekerülni a szövetségbe.

Ha egymás mellé tesszük a főtitkár és Putyin megszólalásait, akkor úgy tűnhet, hogy nyakunkon egy újabb, az ukrajnaihoz hasonló konfliktus a Nyugat és Oroszország között. Picit közelebbről nézve viszont látszik, hogy Grúzia még jó ideig nem lesz a NATO tagja, így valószínűleg újabb háború sem várható Grúziáért. 

Nem kérnek az orosz ölelésből 

A helyzet megértéséhez érdemes végigvenni, hogyan alakult mostanáig a NATO, Oroszország és Grúzia kapcsolata.

Grúzia a 19. század végén az Orosz Birodalom része lett, 1918-ban kikiáltották a függetlenségét, de pár évvel később megszállták szovjet csapatok. Az ország a Szovjetunió felbomlásáig orosz fennhatóság alatt volt különböző formákban.

A szovjet megszállás évtizedei alatt a több mint ötmilliós ország elvesztette lakossága tíz százalékát. A legtöbben a második világháborúban haltak meg, miután arra kényszerítették őket, hogy a Vörös Hadsereg oldalán harcoljanak, de grúzok tízezreit vitték munkatáborokba is. A szovjet megszállás egyáltalán nem dicső korszakáról a mai napig állandó kiállítás van Grúzia Nemzeti Múzeumában.

A grúzok nyugati orientációjáról pedig beszédes, hogy nincs olyan vidéki falu, ahol ne lengedeznének európai uniós zászlók tucatjával.

Földrajzi elhelyezkedése miatt Grúzia európai integrációjára nincs túl sok esély, az viszont nem kizárt, hogy az észak-atlanti katonai szövetséghez egyszer csatlakozhatnak.

Öt nap alatt lerohanták az országot

A folyamat 1994-ben indult, amikor az ország csatlakozott a Partnerség a Békéért nevű NATO-programhoz. A csatlakozás 2003-ban gyorsult fel, amikor a rózsás forradalom során nyugati támogatással megbuktatták Eduard Sevardnadze grúz elnököt. Putyint kezdetben nem zavarta, hogy a szomszédjában nyugati orientációjú forradalom zajlik, mert Sevardnadzét – aki a Szovjetunió utolsó külügyminisztere volt – hagyományosan a Szovjetunió felbomlásának egyik fő felelőseként könyvelték el a Kremlben.

Grúzia mellett ezekben az években sorra dőltek meg az oroszbarát kormányok Abháziában, Ukrajnában és Kirgizisztánban, a Kremlben pedig úrrá lett az a hangulat, hogy már meg is van a Nyugat következő célpontja: Oroszország. Putyin és környezete pedig úgy gondolta, hogy meg kell akadályozni a nyugati terjeszkedést.

A feszültség 2008-ban csúcsosodott ki. Januárban az előrehozott parlamenti választások mellett nem kötelező érvényű népszavazást is tartottak Grúziában az ország NATO-csatlakozásáról. A szavazók 77 százaléka a csatlakozás mellett voksolt. Néhány hónappal később a Bukarestben tartott NATO-csúcson kijelentették, hogy Grúzia a szövetség tagja lehet – de hivatalos meghívót a szövetségbe nem kapott, ahogy Ukrajna sem.

2008 augusztusában, a nyári olimpia alatt Grúzia támadást indított a szakadár Dél-Oszétia ellen, amely az 1993-as polgárháború óta – Abháziához hasonlóan – Moszkva támogatásával lényegében Tbiliszitől függetlenül élt, formálisan Grúzia részeként. A két területen békefenntartókként nemzetközi felhatalmazással voltak orosz katonák, de „08.08.08-án” az orosz hadsereg reguláris erőinek páncélosai vonultak be, támadással és népirtással vádolva Grúziát.(Dél-Oszétia speciális helyzetéről itt olvashat bővebben.)

A grúz–orosz háború mindössze öt napig tartott, a negyediken a grúz haderő nagyja megsemmisült, az orosz tankok pedig már a főváros, Tbiliszi felé vették az irányt. A felek végül francia közreműködéssel megegyeztek, az orosz seregek pedig a hónap végére kivonultak Grúziából. A villámháború megmutatta: Putyin – aki akkor miniszterelnök volt, de a valódi erő az ő kezében összpontosult, nem pedig az államfőként tevékenykedő Dmitrij Medvegyevében – nem hagyja, hogy sérüljenek az orosz érdekek a térségben.

Moszkva ezután Abháziát és Dél-Oszétiát is független országnak ismerte el. Igaz, ehhez érdemi nemzetközi támogatást még legszorosabb szövetségesétől, Belarusztól sem sikerült szereznie, amely azóta sem ismerte el a két ország függetlenségét. Ezt csak Nicaragua, Venezuela és Nauru tette meg és két hónappal ezelőtt a Moszkva támogatásával hatalmon maradt Bassar el-Aszad vezette Szíria.

Nem léphetnek előre, de vissza sem

Bár azóta – 2011-ben – Grúzia hivatalosan is tagjelölt ország lett, a folyamat nem igazán haladt előre. A helyzet úgy áll jelenleg, hogy Grúziának van közös bizottsága a NATO-val (ahogy a szintén érzékeny területnek számító Ukrajnának is), végeznek közös hadgyakorlatokat, a NATO tanácsokat ad a grúz haderő fejlesztéséhez, ennek ellenére

nincs napirenden, hogy Grúzia ténylegesen NATO-tagországgá váljon.

Elsősorban azért, mert a NATO-csapatok a fizikai távolság miatt nem tudnák megvédeni Grúziát. Oroszország 2008-ban megmutatta, hogy néhány nap alatt a „semmiből” le tudja rohanni a dél-kaukázusi országot, a következő lépésben a NATO-csapatoknak Grúzia visszafoglalásáért kellene küzdeniük. Ugyanakkor kérdés, hogy

a nyugati katonai szövetségből melyik országnak lenne érdeke, hogy háborúzzon Oroszországgal Grúziáért?

Gyaníthatóan egyiknek sem. A bukaresti csúcs idején az Egyesült Államok nyomására mondták ki, hogy a NATO várja tagjai közé Grúziát, a németek és a franciák már akkor elhibázottnak tartották ezt a lépést.

Azóta minden NATO-csúcson kell valamit mondani Grúziáról, ennek megfelelően minden csúcs utáni zárónyilatkozatban megemlítik az ország csatlakozásának ügyét. Az erről való beszéd politikai kérdéssé vált. Ha nem említenék, úgy tűnne, hogy lekerült a napirendről, és Grúzia nem is olyan fontos a NATO-nak, emiatt pedig vérszemet kaphatnának az oroszok. Ha viszont Putyin nem reagálna egy Grúzia csatlakozásáról szóló bejelentésre háborús fenyegetéssel, úgy tűnne, hogy az oroszokat már nem is zavarja, hogy a NATO terjeszkedik az irányukba.

Vagyis múlt héten mindkét fél csak azt hozta, ami elvárható tőle ebben a diplomáciai mókuskerékben.

Borítókép: Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szíriában harcoló orosz katonák kitüntetési ünnepségén a moszkvai Kremlben 2017. december 28-án. (MTI/EPA/AFP pool/Kirill Kudrjavcev)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!