Ilona
17 °C
32 °C

Egy amerikai bíró visszafordított egy deportált anyát és lányát szállító gépet

2018.08.10. 09:54

Ez felháborító! 

Ezekkel a szavakkal fordított vissza egy dühös amerikai bíró egy El Salvadorban éppen leszálló gépet, melyen ott ült egy anya is a lányával együtt, akiket a hatóságok az Egyesült Államokból toloncoltak ki - úgy, hogy tényleges státuszukról még nem is született jogerős döntés.  

Ugyanis az amerikai Belbiztonsági Minisztérium egy olyan rendeletre hivatkozva szállította vissza szülőhazájába az anyát és a lányát, melyet az Amerikai Szabadságjogi Szövetség (American Civil Liberties Union) nevű emberi jogi szervezet bíróságon támadott meg. A jogvédők azt kifogásolják, hogy a Jeff Sessions igazságügyi miniszteri által hozott rendelet

kizárná a menekültstátusz elnyerését elősegítő szempontok közül közül a bandaháborút vagy a háztartáson belüli erőszak fenyegetését. 

Az 1996 óta működő menekült-befogadási protokoll úgy néz ki, hogy a bevándorlási hatóságok emberei a határon (vagy a reptereken) első körben egy olyan interjún szűrik ki a menekültstátuszra esélyeseket, melyen azt próbálják kideríteni, hogy a delikvensnek lehet-e a hazatéréstől "megalapozott félelme". Ha lehet, akkor a menekült-jelölt ügye a bevándorlással foglalkozó bírósághoz kerül tovább, ha a hivatalnok úgy véli, hogy a menekültnek nincs oka a hazatérés miatti aggodalomra, akkor kapásból kitoloncolják. Jeff Sessions a "megalapozott félelem" releváns indokai közül vette ki a bandaháborút és a családon belüli erőszakot, és ezért toloncolták haza a "Carmen" néven emlegetett nőt és gyerekét - miközben odahaza már több barátját és munkatársát is meggyilkolták a közép-amerikai országot dúló bandaháborúban. 

A kormányzati intézkedés bírósági felülbírálata csak egyik fejezete a bevándorlással foglalkozó bíróságok és a Fehér Ház konfliktusának. Előbbiek szervezete ugyanis sérelmezi, hogy a kormányzat aláásta az igazságszolgáltatás és a végrehajtó hatalom - Amerikában valóban szigorúan vett - elválasztását, amikor az igazságügy 87 deportálást elbíráló esetet vett el egy philadelphiai bírótól egy enyhének tartott döntését követően. 

(USA Today, Washington Post)