Eufrozina, Kende
4 °C
15 °C

Kína tagadja, hogy egymillió ujgurt tartanak fogva internálótáborokban

2018.08.13. 15:27

Kína tagadta hétfőn az ENSZ egyik testületének jelentésében foglaltakat, miszerint egymillió ujgurt tartanak fogva a hatóságok internálótáborokban a nyugat-kínai Hszincsiang tartományban,

azonban azt elismerte, hogy néhány embert átnevelés alá vetettek, miután állításuk szerint szélsőségesek tévútra vezették őket.

A kínai álláspont szerint Hszincsiang békéjét iszlamista milíciák és szakadárok veszélyeztetik, akik támadásokat terveznek és megpróbálják kiélezni a feszültséget a muszlim ujgur kisebbség és a han kínai többség között.

Hu Lien-ho, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának más szervezetekkel történő kapcsolatait kezelő hivatalának igazgatóhelyettese az ENSZ-nek a faji alapú megkülönböztetés megszüntetésére létrehozott bizottsága előtt leszögezte: Kínában vallásszabadság van, Hszincsiang tartományban pedig biztosítják az állampolgárok jogát a szabad vallásgyakorláshoz. De hozzátette:

azoknak, akiket megtévesztett a vallási szélsőségesség, segítséget nyújtanak átnevelés és áttelepítés útján.

Gay McDougall, az ENSZ-bizottság tagja pénteken közölte, hogy számos hiteles jelentés került a testület birtokába, amelyek arról szólnak, hogy egymillió ujgurt tartanak fogva hatalmas internáló táborokban, melyeket titokzatosság övez, egyfajta jognélküli zónákban.

McDougall rámutatott arra is, hogy Hu nem tagadta az átnevelési és indoktrínaló programokról szóló értesüléseket, és további felvilágosítást kért arról, hogy hány embert vetnek alá ezeknek az intézkedéseknek.

Az ujgur szeparatizmus elleni harc jegyében a kínai hatóságok kiterjesztették a radikalizmus fogalmát. Beszámolók szerint a muzulmán viselet, a hosszú szakáll növesztése vagy vallási feliratok vagy előadások birtoklása miatt is már a vallási szélsőségesség kategóriájába, így pedig átnevelőtáborba kerülhet valaki.

Az ujgur kisebbség helyzetéről ebben a cikkünkben számoltunk be részletesen: