Erzsébet
1 °C
4 °C

Nem mond le a korrupcióval megvádolt buddhista rendfőnök

2018.08.13. 11:55

Korrupciós ügyletek sorozatával vádolják a legnagyobb dél-koreai buddhista szerzetesrend vezetőjét, és azonnali távozását követelik, de ő hétfőn bejelentette, hogy az év végéig nem mond le, mert még az idén neki akar veselkedni reformtervei megvalósításának – írta az MTI.

Ven Szol Csong, a csogje rend vezetője sebtében összehívott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy dacára mindenfajta félreértéseknek és vádaknak, csak december 31-én távozik, miután megvetette a rendi reform alapjait. Kifejtette, hogy eleinte hajlott az azonnali lemondásra, hogy ne inogjon meg a rend, de látván azt a helyzetet, amelyet bizonyos befolyásos körök titokban és módszeresen, összehangoltan alakítottak ki körülötte, arra a döntésre jutott, hogy távozása nem tenne jót szerzetesrendnek. Fogadkozott, hogy tisztázza magát a "minden alapot nélkülöző, gonosz és koholt" vádak alól.

A 76 éves rendfőnököt azzal vádolják, hogy

  • meghamisította a tudományos fokozatát igazoló okmányokat,
  • törvénytelenül birtokol nagy értékű ingatlanokat,
  • a nőtlenségre vonatkozó rendi előírásokkal szemben lánygyereke van, amit titokban tartott.

A vádak a csogje rend és civil szervezetek tagjait tiltakozásokra sarkallták, a tüntetők követelték távozását. Egy reformista buddhista szerzetest kórházba szállították, miután 41 napon át éhségsztrájkolt, követelve lemondását. Ven Szol Csong tavaly novemberben került a csogje rend élére, megbízatása négy évre szól.