Albert, Lipót
2 °C
12 °C

A boszniai szerb vezetők tagadják Srebrenicát, a népirtásból kampánytémát csinálnak

2018.08.14. 20:27

33A boszniai Szerb Köztársaság parlamentje elvetette a 2004-ben elfogadott, az 1995-ös srebrenicai mészárlásról szóló dokumentumot, és új bizottság felállítását kérte az igazság teljes kiderítése érdekében.

Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke szerint mészárlást elítélő korabeli bizottság ki volt téve a nemzetközi közösség nyomásának: „A jelentés démonizálja a szerbeket és utólagosan igazolni akarja a 1999-es szerbiai NATO-légibombázást” – mondta Dodik a parlamentben, Paddy Ashdownt, a nemzetközi közösség Bosznia-Hercegovináért felelő korábbi főképviselőjét pedig bűnözőnek nevezte. Dodik szerint a beszámoló eltúlozza a bosnyák áldozatok számát, míg a szerb áldozatokét figyelmen kívül hagyja.

Milorad Dodik
Milorad Dodik
Fotó: Dado Ruvic / Reuters

A boszniai szerb vezető most egy új bizottság felállítását kezdeményezi, hogy az új jelentést készítsen a srebrenicai történésekről 1992-től a háború végéig, a szerb áldozatokat is dokumentálva.

Boszniai lapok szerint a rendkívüli parlamenti ülés, amely Dodik javaslatára ült össze, feleslegesen borzolja a kedélyeket. Az ellenzéki pártok szerint Dodik újra feltépi a régi sebeket, és politikai célokra, az őszi választások kampánytémájaként használja Srebrenicát.

A kelet-boszniai Srebrenica a boszniai háború idején az ENSZ védelme alatt állt. A boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én elfoglalták a várost, és a holland ENSZ-békefenntartók tétlensége mellett mintegy nyolcezer muzulmán férfit és fiút elhurcoltak, akiket a következő napokban brutálisan lemészároltak. A vérengzést a hágai Nemzetközi Törvényszék népirtásnak minősítette, a történteket a második világháború óta Európában elkövetett legszörnyűbb mészárlásnak tartják. A hivatalos szerb álláspont szerint szörnyű bűncselekmények történtek Srebrenicában, de a gyilkosságokat nem lehet népirtásnak minősíteni.

Az Európai Unió szarajevói képviselete kedden közleményben utasította el srebrenicai mészárlás tagadását vagy félremagyarázását. Elítélte továbbá, hogy a történteket etnikai ellentétek szítására vagy politikai célokra használják fel. „Felkérjük a politikai vezetőket és minden személyt, aki felelős tisztséget tölt be Bosznia-Hercegovinában, hogy munkáját az áldozatok tisztelete és a megbékélés jegyében végezze” – írják.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?