Gellért, Mercédesz
12 °C
16 °C

Új-Zélandnak elege lett az emelkedő lakásárakból, megtiltották a külföldieknek a vásárlást

2018.08.15. 20:28

Ismerősen csengő történet a Föld túloldaláról: Új-Zélandon évről évre azzal szembesültek a helyiek, hogy egyre magasabbra kúsznak a lakásárak, sok helyen az új-zélandiak már nem tudtak versenyezni a külföldi vásárlókkal. Ennek vetett most véget a tavaly kormányra került balközép és munkáspárti kormánykoalíció.

A parlament ugyanis szerdán betiltotta az ingatlanvásárlást külföldieknek az országban, hogy ezzel véget vessenek a drasztikus árnövekedésnek. Új-Zélandon az elmúlt tíz évben 60 százalékkal emelkedett a lakások ára, Aucklandben pedig a duplájára emelkedtek a lakásárak köszönhetően elsősorban az alacsony kamatoknak (inkább az ingatlanba tettek pénzt a befektetők), a piacon fellelhető viszonylag kevés lakásnak és a bevándorlásnak.

A tiltás nem minden külföldire vonatkozik, a tartózkodási engedéllyel rendelkezők például továbbra is vásárolhatnak ingatlant, továbbá az ausztrálokra és a szingapúriakra sem vonatkozik. A törvény, amit kis többséggel fogadott el a parlament a külföldieknek új lakások építésénél hagy némi lehetőséget.

A kereskedelmi és gazdaságfejlesztési miniszter, David Parker szerint a döntés jelentős mérföldkő, mert szerintük az új-zélandiaknak nem a gazdag külföldiekkel kellene versenyezniük, hogy lakáshoz jussanak, mert azok elsősorban az ott élőkért vannak, nem pedig a nemzetközi piacért.

És a végére a számok: a BBC szerint egy átlagos lakás Új-Zélandon 360 500 dollár (103 millió forint). A júniusban értékesített ingatlanok 82 százalékát vették meg helyiek, és kevesebb mint 3 százaléka jutott külföldiek kezére.