Albert, Lipót
2 °C
12 °C

A Trump-kormányzat megszünteti szíriai stabilizációs projektjeit

GettyImages-688700130
2018.08.17. 20:08

Donald Trump amerikai elnök kormányzata pénteken értesítette az amerikai kongresszust, hogy megszünteti úgynevezett stabilizációs projektjeit Szíriában, elvonja az újjáépítési programokra már korábban elkülönített mintegy 200 millió dollárt (56 milliárd forintot) - jelentette az MTI.  A tisztviselők szerint a 7 éve konfliktus sújtotta ország stabilizálásra szánt forrást másra fordítja a kormányzat, de az így kiesett összeget ellensúlyozzák más donor országok felajánlásai, amik 300 millió dollárt (csaknem 85 milliárd forintot) tesznek ki.

Az AP szerint ettől függetlenül a lépés annak jele, hogy a kormányzat eleget tesz Trump arra vonatkozó követelésének, hogy az Egyesült Államok vonja ki magát a szíriai konfliktusból, csökkentse vagy teljesen szüntesse meg ottani jelenlétét.

A The New York Times március végén közölte, hogy a szóban forgó 200 millió dollárt befagyasztotta a kormányzat, amíg felülvizsgálja a nagyhatalom szerepét a konfliktusban.

Az iszlám szigorú, konzervatív irányzatát követő Szaúd-Arábia washingtoni nagykövetsége pénteken jelentette be, hogy 100 millió dollárral támogat stabilizációs projekteket az Iszlám Állam dzsihadista szervezet harcosaitól megtisztított északkelet-szíriai térségekben. Az érintett térségben fekszik Rakka is, a terroristák egykori szíriai fellegvára. A térséget nagyobb részben az amerikai támogatású, a dzsihadisták elleni harc egyik legütőképesebb eleme, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab ernyőszervezet tartja ellenőrzése alatt.

Szaúd-Arábia a 2011 óta dúló szíriai polgárháborúban a Bassár el-Aszad szíriai elnökkel szemben harcoló fegyveres csoportok egyik legjelentősebb támogatója. E csoportok főleg az északi Idlíb tartományba szorultak vissza, miután a szíriai kormányerők és szövetségesei, valamint az amerikai támogatású SDF kiterjedt területeket vontak ellenőrzésük alá.

Ha az Egyesült Államok kivonulna Szíriából, a nyugati nagyhatalom riválisai és ellenségei uralnák a gyakorlatilag több részre szakadt országot. Az Aszad-rezsim szövetségesei, Oroszország, Irán és a libanoni Hezbollah szélsőséges mozgalom már megvetette lábát Szíriában, az oroszoknak két hadi támaszpontja is van a Földközi-tenger mellett.

(Borítókép: Családok hagyják el Rakkát 2017 májusában. Fotó  Huseyin Nasir/Anadolu Agency/Getty Images)

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?