Tekla
8 °C
20 °C

Kiborult a honvédelmi miniszter a finn katonák vegetáriánus kosztja miatt

2018.08.24. 17:55

Nem tetszik a finn védelmi miniszternek a hadsereg új rendelkezése, miszerint ősztől hetente kétszer vegetáriánus kosztot kapnak a sorkatonák, írja az MTI. "Egy régi mondás szerint a hadsereg a hasával menetel. Nincs olyan hadsereg, amely jól tudna harcolni lencselevessel és karfiolturmixszal a gyomrában" - jelentette ki Jussi Niinisto, a finn védelmi miniszter.

 Egy statisztikát is idézett, ami szerint a sorkatonáknak mindössze 0,5 százaléka örülne a teljesen vegetáriánus étrendnek.

A hadsereg adatai szerint a 20 ezer sorkatonából 88 teljesen vegetáriánus.

Niinisto a YLE finn közszolgálati televízióban elmondta, hogy előzetesen nem tájékoztatták őt a várható változásról, úgy tűnik számára, hogy "ideológiai döntésről" van szó, és az ügyben felülvizsgálatot rendel el. Mint mondta: attól tart, a katonák a szabadidejüket arra használják majd, hogy pizzát vegyenek a kantin zöldségmenüje helyett. 

A finn hadsereg illetékesei hangsúlyozták, hogy a vegetáriánus étel egészséges, és kisebb hatása van a klímára. Emellett ha ebédre vegetáriánus kosztot kapnak a katonák, vacsorára húst is választhatnak - tették hozzá.

"Már sok iskolában hetente egyszer csak vegetáriánus ételt kapnak ebédre a gyerekek" - mutatott rá Petri Hoffren, a hadsereg élelmiszerbeszállítójának egyik vezetője. A sorkatonákat képviselő országos bizottság tavaly azt javasolta, hogy heti egy teljesen vegetáriánus napot tartsanak a seregben.