Ödön
1 °C
11 °C

Merkel: Változtatás helyett inkább érjük el a klímavédelmi célokat

2018.08.26. 21:42

Angela Merkel vasárnap egy interjúban arról beszélt, hogy a Németországot sújtó aszály és hőség bizonyítja, az éghajlat nem csak Afrikában és a sarkvidéken változik, ezért különösen fontos teljesíteni a klímapolitika területén 2030-ra kitűzött európai uniós célokat, megváltoztatni azonban nem szükséges őket – írja az MTI.

A német kancellár az ARD köztelevízióban vasárnap leadott interjúban elutasította Miguel Arias Canete éghajlat- és energiapolitikáért felelős uniós biztos javaslatát, amely szerint az EU-nak 2030-ra nem 40 százalékkal, hanem 45 százalékkal kellene csökkentenie az üvegházhatású gázok szén-dioxidban számolt kibocsátását 1990-hez képest.

Mint mondta, nem örül az ilyen javaslatoknak, szerinte nincs értelme állandóan új célokat kitűzni, főleg mert számos EU-tagállamnak a jelenlegi célok elérése is nehéz. Németországban is sok a teendő, végre kell hajtani például egy közlekedéspolitikai fordulatot is, mellyel kapcsolatban Merkel kiemelte, hogy azzal számol, ennek a részeként

jelentősen felgyorsul majd az elektromos meghajtású járművek terjedése Németországban.

A rendkívül meleg és csapadékszegény nyári időjárás szerinte jól mutatja, hogy a klímaváltozás nálunk is érezhető, ezért is készít a szövetségi kormány egy önálló klímavédelmi törvényt, amely a 2030-ra kijelölt célok eléréséről szól. Ezeknek a  vállalásoknak a teljesítése éppen elég nehéz lesz – tette hozzá a kancellár.

Az EU a világ harmadik legnagyobb üvegházgáz-kibocsátója Kína és az Egyesült Államok után, évente nagyjából 4,5 milliárd tonnával, az EU-n belül pedig Németország áll az első helyen, nagyjából 900 millió tonnával.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?