Elkapták azt a férfit, aki megütött egy nőt, mert az nem viselte el az ő szexuális megjegyzéseit

2018.08.28. 16:48

Elkapták az a férfit, aki július végén megütött egy nőt Párizsban a nyílt utcán, mert az nem hagyta szó nélkül, hogy a férfi szexuális és lealacsonyító megjegyzéseket tett rá az utcán. A nő azt mondta a férfinak, hogy fogja be, majd ment tovább hazafele.

Ezután a férfi felkapott egy kávézó teraszán álló asztalról egy hamuzót, és a nő felé dobta, a nő megállt, és visszaszólt a férfinak, aki ezután utánasietett, és megütötte. A kávézóban ülők sokan felpattantak, és megállították a férfit, de az néhány mondat után viharosan távozott.

A rendőrség azonosította és hétfőn őrizetbe vette a férfit. Az áldozat, Marie Laguerre a Facebookon tette közzé a kávézó kameráján látható felvételeket, majd a kommentelők hatására annyival kiegészítette a posztját, hogy nem hibáztatja a vendégeket, hogy nem fogták le a férfit, vagy tettek ellene valamit, mert túl gyorsan történt az eset, és lassan értették meg a szituációt, ráadásul a férfi veszélyesnek látszott.

Az eset hatalmas felháborodást váltott ki, és felgyorsította a francia törvénykezést, és a nemzetgyűlés szinte azonnal elfogadta azt a törvényt, amely alapján szeptembertől büntethető lesz az, aki szexuális tartalmú és zaklató megjegyzéseket tesz másra.

Via

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport