Hortenzia, Gergő
-2 °C
8 °C

14 nap börtönt kapott Trump embere, mert hazudott az orosz kapcsolatairól

2018.09.07. 23:50

A nyomozók félretájékoztatása miatt 14 napra börtönbe kell vonulnia George Papadopoulosnak, Trump korábbi munkatársának, amiért összejátszott orosz tisztségviselőkkel, írja a CNN. Papadopoulosra fél évig terjedő börtönbüntetést javasolt augusztusban az ügysészség, végül ennél jóval rövidebb időt kell rács mögött töltenie.

A bírósághoz benyújtott feljegyzés szerint Papadopoulos korábban hazudott a vizsgálóbírónak és

nem vallotta be, hogy olyanokkal állt kapcsolatban, akik saját állításuk szerint oroszokkal tartottak fenn kapcsolatokat

és elhallgatta, hogy maga is találkozott egy professzorral, aki szerint Oroszországnak kompromittáló információi voltak Hillary Clinton demokrata párti elnökjelöltről. Papadopoulos már korábban bűnösnek mondta magát, vádalkut kötött és együttműködött a Robert Mueller különleges ügyész vezette bizottsággal.

A vádirat szerint Papadopoulos bűncselekménye "kárt okozott a 2016-os elnökválasztási folyamat orosz befolyásolásának feltárását célzó kiderítését kormányzati vizsgálatnak", és Papadopoulos hazudott annak érdekében, hogy elrejtse oroszokhoz és orosz közvetítőkhöz fűződő kapcsolatait a kampány idején és 2017. január 27-én, a vizsgálat kezdetén hamis nyilatkozatot tett a nyomozóknak.

George Papadopoulos - egy energetikai ügyekkel foglalkozó chicagói ügyvéd - egyike az amerikai elnök három volt kampányszakemberének, aki elismerte, hogy nem mondott igazat a Robert Mueller vezette vizsgálóbizottság nyomozóinak. A másik két volt munkatárs: Michael Flynn, aki Donald Trump beiktatása után három hétig a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója is volt, valamint Robert Gates, a kampányfőnök Paul Manafort helyettese. Mind Flynn, mind Gates együttműködik a Mueller-bizottság nyomozóival.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?