Ödön
2 °C
11 °C

Valamiben nagyon különbözött az idei észak-koreai katonai parádé

2018.09.09. 08:39

Észak-Korea alapításának hetvenedik évfordulóját ünnepelte a szokásos éves katonai parádéval, azonban az idei parádé egyvalamiben nagyon különbözött a megszokottaktól:

egyetlen interkontinentális ballisztikus rakétát sem vonultattak fel. 

Ez egyrészt lehet a jele annak, hogy Kim Dzsongun tényleg le akarja szerelni az ország nukleáris arzenálját, vagy legalábbis nem akarja provokálni Donald Trumpot, akiről a napokban azt nyilatkozta, hogy továbbra is töretlenül bízik benne. Akkor mondta el azt is, hogy Trump mostani ciklusának végéig akarja leszerelni a nukleáris fegyvereket, és véget akar vetni az ellenségeskedésnek a Koreai-félszigeten.

A parádé két részből állt egyébként: katonaiból és civilből, a katonai részben több ezren vonultak fel az elmúlt hetven év különböző egyenruháit viselve, aztán jöttek a tankok és a harci eszközök.

A megszokottaktól eltérően Kim Dzsongun nem tartott beszédet az eseményen, amin részt vehettek újságírók, de nem közvetíthettek élőben, írja a CNN. Az elhangzott beszédek is elsősorban a gazdasági fejlődést helyezték középpontba, és a két Korea egyesítése is szóba került. 

Kim Dzsongun és Donald Trump a héten többször is üzentek egymásnak, miután az amerikai-észak-koreai tárgyalások lelassultak, de a két államfő kínosan ügyelt arra, hogy ne egymást támadja. 

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?