Hortenzia, Gergő
-2 °C
8 °C

Kiengedték a börtönből a kambodzsai ellenzéki vezetőt

2018.09.10. 05:18

Óvadék ellenében szabadlábra helyezték Kem Szokhát, a feloszlatott ellenzéki Kambodzsai Nemzeti Megmentés Párt (CNRP) vezetőjét - jelentették hétfőn hírügynökségek a Fresh News kambodzsai kormánypárti hírportálra hivatkozva. Az ellenzéki politikust házi őrizetbe helyezték - tudatta később egy kormányszóvivő.

Szokhát tavaly szeptemberben tartóztatták le a hatóságok, majd hazaárulással vádolták meg. Azóta volt előzetes letartóztatásban. A kambodzsai legfelsőbb bíróság augusztus végén még elutasította az ellenzéki vezető szabadlábra helyezését.

Kem Szokha ügyvédje, San Sen egészségi okok miatt kérte 65 éves védence óvadék ellenében történő szabadlábra helyezését. Azt mondta, Szokha fizikai állapota, amely a börtönben tovább romlott, külföldi kezelést igényel. "Az ügyfelem nem követett el semmiféle bűncselekményt" - tette még hozzá San Sen

Az ügyész ezzel szemben úgy érvelt, hogy Kem Szokha szabadlábra helyezése "zavargásokat és politikai instabilitást" okozna az országban.

A szabadon engedéséről szóló értesüléseket a kambodzsai hatóságok azzal egészítették ki, hogy Szokhát házi őrizetbe helyezték, és nem közölték, hogy mennyi időre.

Lánya elmondása szerint Kem Szokhának nagyon rossz az egészségügyi állapota, magas a vércukor szintje és ball vállát műteni kell.

A CNRP-t már jóval a júliusi választások előtt feloszlatta a kambodzsai legfelsőbb bíróság, a részvétele nélkül megtartott, vitatott tisztaságú választásokon a 33 éve hatalmon levő miniszterelnök, Hun Sen pártja szerezte meg a voksok csaknem 80 százalékát.

Hun Sen az egyik választási ígérete szerint még legalább 10 évig tervezi vezetni a délkelet-ázsiai országot. A legutóbbi választásokat követően azonban a kormányfő lazítani látszik az ellenzékkel szemben folytatott politikáján, augusztusban aktivistákat és újságírókat engedtek szabadon. A kormányfő továbbá bejelentette, hogy a parlamenti pártok vezetőiből konzultatív tanácsot alakítanak, amely a kormánnyal folytatott konzultációk során országos jelentőségű ügyekben fejtheti majd ki álláspontját.

Ugyanakkor hat év börtönbüntetésre ítélte kémkedésért egy kambodzsai bíróság James Ricketson ausztrál filmkészítőt, akit tavaly júniusban vettek őrizetbe, mert egy drónt reptetett a CNRP egyik gyűlése felett.

A kambodzsai ügyészség nem nevezte meg azt a külföldi országot, amelynek állításuk szerint Ricketson kémkedett.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?