Aliz
6 °C
14 °C

Több ezer gyereket zaklattak a német katolikus papok

2018.09.12. 22:17

Egy kiszivárgott jelentés szerint 1946 és 2014 között több ezer gyereket zaklattak szexuálisan katolikus papok Németországban, a legtöbbjük pedig semmilyen büntetést nem kapott a tettéért – írja a BBC.

A jelentés az egyház megrendelésére készült, de csak szeptember 25-én került volna nyilvánosságra, és kiderül belőle, hogy

1670 pap követett el szexuális visszaélést a vizsgált időszakban összesen 3677 gyerekkel szemben.

Az is kiderült, hogy az elkövetőknek csupán 38 százaléka kapott bármiféle büntetést a tettéért, ráadásul általában ők is megúszták kisebb elmarasztalással a dolgot. Elég gyakori volt az is, hogy egyszerűen csak áthelyezték őket máshova, ahol aztán még figyelmeztetést sem kaptak a tetteikért.

Az adatok szerint a legtöbb áldozat fiú, több mint a felük pedig 13 éves, vagy fiatalabb volt és minden hatodik esetben sor került nemi erőszakra is. A tanulmányt elkészítő kutatók szerint egyébként az sincs kizárva, hogy ennél is rosszabb a helyzet, ugyanis több olyan dokumentumról is tudnak, amit vagy megsemmisítettek, vagy manipuláltak.

Tudjuk, mennyire súlyos dolgokat tárt fel ez a jelentés, teljesen meg vagyunk döbbenve és borzasztóan szégyelljük magunkat.

– mondta Stephan Ackermann, a Német Katolikus Püspöki Konferencia szóvivője, hozzátéve, hogy eleve azért rendelték meg ezt a tanulmányt, hogy feltárják az egyház sötét oldalát, nemcsak az érintettek miatt, hanem azért is, hogy mindent meg tudjanak tenni, hogy ezek a dolgok soha ne ismétlődhessenek meg.

Ackermann kiemelte, hogy a kiszivárgott tanulmányt az egyház még nem is látta, és a tervek szerint a nyilvánosságra hozatalra már létrehoztak volna segélyvonalakat az érintettek számára. 

A Vatikán egyelőre nem válaszolt a jelentésre, de Ferenc pápa ettől az esettől függetlenül már szerdán összehívta a püspököket egy jövő februári megbeszélésre, amelyen a gyerekek védelméről lesz majd szó. Ez nem is meglepő, hiszen nem ez az első ilyen eset a közelmúltban: épp augusztus végén bukott ki egy botrány, mely szerint a Vatikánban szexuális visszaéléseket titkoltak.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?