Albert, Lipót
3 °C
12 °C

A szaúdiak minden megtesznek azért, hogy Jemenben kevesebb legyen a civil áldozat

2018.09.12. 19:44

Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek mindent megtesz azért, hogy Jemenben csökkenjen a civil áldozatok száma

- nyugtatta meg az amerikai Kongresszust közleményében Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, miután az amerikai törvényhozás az idei katonai költségvetés megszavazásakor - a humanitárius válság miatti aggodalomtól vezérelve - a törvényt egy olyan záradékkal egészítették ki, amely a Szaúd-Arábiának nyújtandó amerikai katonai segítség (ami a légi üzemanyag-utántöltéstől a felderítésen át a kiképzésig terjed) feltételéül a civil áldozatok csökkentését célzó intézkedéseket és a humanitárius segítség eljuttatásának biztosítását szabta.

Csakhogy Pompeo közleményével - amit James Mattis védelmi miniszter is támogatásáról biztosított - ellentétben nem úgy tűnik, mintha Jemenben a koalíciós erők lejjebb tudnák (vagy akarnák) szorítani az erőszak szintjét. Mert bár a jemeni polgárháború áldozatainak pontos számát, és a veszteségek trendjeit nagyon nehéz követni, a nemzetközi közvélemény napról-napra olyan esetekkel szembesül, amikor a Szaúd-Arábia vezette koalíció civil célpontokat, kórházakat vagy akár egy iskolabuszt bombáz le. Ráadásul azzal, hogy nem látszik az Irán által támogatott síita blokkhoz közel álló húszi felkelők elleni harcok vége, egyre aggasztóbbá válik a humanitárius helyzet, milliók éheznek és az országban felütötte a fejét a kolera

Bár egyre többen kérdőjelezik meg azt a gyakorlatot, hogy a nyugati országok fegyveriparai évente több milliárd dollárnyi megrendelést teljesítenek a világ egyik legnagyobb fegyvervásárlóinak számító Öböl-országok felé, miközben amerikai bombával gyilkolnak meg osztálykirándulókat vagy német aknavetőkkel lőnek szét egy kórházat.

Csakhogy a fegyverüzletnél kevés jövedelmezőbb üzlet létezik. Ezt mutatja, hogy szintén szerdán a baloldali kormány úgy döntött, mégiscsak leszállítja azt a 400 lézerirányítású precíziós bombát, amiről pár nappal korábban még azt nyilatkozta, hogy inkább elállna a több mint 9 millió euró értékű szerződéstől.

A hirtelen pálfordulást az eredményezte, hogy Rijád megzsarolta Madridot; ha nem szállítják le - a jemeni háborúban tömegével bevetett - bombákat, akkor lőttek a szintén korábban megkötött hadihajóvásárlási szerződésnek is. Ezt viszont komolyan megérezné az egész spanyol gazdaság, mivel nem kevesebb, mint 1,8 milliárd eurós értékkel bír. Spanyolország egyébként Szaúd-Arábia negyedik legnagyobb fegyverexportőre, 2017-ben mintegy 270 millió euró értékben adott el katonai eszközöket a legnagyobb Öböl-államnak.

(MTI)