Pandora, Gabriella
-1 °C
4 °C

Trump tovább korlátozta a befogadható menekültek számát

2018.09.18. 09:06

Az Egyesült Államok jövőre az ideinél kevesebb, maximum 30 ezer menekültet fogad be - jelentette be Mike Pompeo amerikai külügyminiszter hétfőn.

Az amerikai diplomácia irányítója hangsúlyozta, hogy a korlátozást az Egyesült Államok által nyújtott más típusú oltalommal és segítséggel együttesen kell szemlélni. Hozzátette, hogy ezt a korlátozást nem szabad az amerikai humanitárius segítségnyújtás egyetlen fokmérőjének tekinteni.

A befogadási plafont Barack Obama elnöksége idején 110 ezerre emelték. Trump már 2017-ben 50 ezer főben korlátozta a befogadható menekültek számát, az idei esztendőre pedig a kormányzat 45 ezres kvótát állapított meg.

A tárcavezető leszögezte, hogy a befogadandó menekültek számának csökkentését biztonsági aggodalmak is magyarázzák. Továbbra is felelősségteljesen átvizsgáljuk a menedékkérőket, annak elkerülésére, hogy olyanok lépjenek be országunkba, akik árthatnak nekünk.

Amerikai lapinformációk szerint mind a külügyminisztérium, mind a Pentagon (védelmi minisztérium) 45 ezres kvótát szeretett volna eredetileg, a Politico című lap értesülései szerint maga Mike Pompeo is a 45 ezres kvóta mellett foglalt állást. A 30 ezres döntés érzékelteti Donald Trump és kormányzata eltökéltségét a menekült- és bevándorlási politika szigorítását illetően.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?