Pandora, Gabriella
-1 °C
4 °C

Négy sziget miatt még mindig nem zárták le a II. világháborút

GettyImages-1030464378
2018.09.19. 11:56

Vlagyimir Putyin orosz elnök a múlt héten Vlagyivosztokban rendezett gazdasági fórumon arról beszélt, hogy kész előfeltételek nélkül aláírni egy békeegyezményt Japánnal, miután meglepő lehet, de a két ország hivatalosan még mindig nem zárta le a II. világháborút. Abe Sindzó japán miniszterelnöknek is ez a célja, mégsem lesz könnyű megegyezniük, hiszen a háttérben egy szigetcsoport körül 71 éve húzódó konfliktus áll, aminek a megoldása a sorozatos egyeztetések ellenére sem került közelebb.

A Szovjetunió elfoglalta, Japán visszaköveteli

A Kuril-szigetek 56 kisebb-nagyobb szigete több mint 1300 km hosszan elnyúlva köti össze a japán Hokkaidót az orosz Kamcsatka félszigettel. A két ország közötti vita onnan ered, hogy a II. világháború végén a Szovjetunió elfoglalta és annektálta a négy legdélibb szigetet, ami addig Japánhoz tartozott. Tokió ezt jogtalannak tartja, és a japán terminológiában Északi Területeknek nevezett négy szigetet visszaköveteli magának.

A többek között halászati és katonai szempontból is fontos szigetvita miatt a Szovjetunió és Japán nem volt hajlandó aláírni egymással a II. világháború végét jelentő békeegyezményt, habár ennek hiánya nem jelenti azt, hogy jogilag hadiállapot lenne a két ország között. 1956 októberében ugyanis elfogadtak egy közös nyilatkozatot a hadiállapot megszüntetéséről, és azt is már akkor elfogadták, hogy dolgozni fognak a békekötésen. Diplomáciai kapcsolat jött létre a két ország között, kölcsönösen nagykövetségeket nyitva. A Szovjetunió azt is vállalta, hogy a négy szigetből kettőt visszaad Japánnak, ez azonban azóta sem történt meg.

Fehér folt a térképen

Japán és Oroszország először 1855-ben lépett diplomáciai kapcsolatba, ekkor kereskedelmi, hajózási és területi egyezményt kötöttek. A Kuril-szigetek egésze akkor Oroszországhoz tartozott, ebben azonban nem volt benne a Japán által 1945 óta vitatott terület, ami Japánhoz tartozott. 

1875-ben módosult a helyzet:

Japán elismerte Oroszország fennhatóságát Szahalin szigetének egészén, cserébe a Kuril-szigetek egészéért. 1905-ben a japán–orosz háborúban azonban már Tokió diktálhatott: a portsmouth-i egyezmény értelmében a Kuril-szigetek megőrzése mellett visszakapta Dél-Szahalint is, ami 1945-ig maradt Japáné. (Ezt őrizte a sziget kis nyomtávú  vasútja is.)

Az 1951-es San Franciscó-i békeszerződés nyomán Japán lemondott a Kuril-szigetekről, és Dél-Szahalinról, ám sem az 1855-ös, sem az 1875-ös szerződések nem érintették Sikotan, Kunasir, Etorofu szigeteket és a Habomai-szigetcsoport, ezek addig is Japán részét képezték. Ezért Tokió szerint a szerződésben való lemondással nem vált meg az Északi Területekről, sőt, mivel a Szovjetunió nem írta alá a San Francisco-i szerződést, Japán szerint lemondása nem jelenti azt, hogy ezzel elismerte volna azokon a területeken a szovjet fennhatóságot. 

Japánban nyomtatott világtérképeken ezért a Kuril-szigeteket és Dél-Szahalint fehér színnel jelölik – afféle senkiföldjeként – a vitatott területeket pedig Japán részeként ábrázolják.

Az azóta eltelt évtizedekben a felek legtöbbször a tárgyalóasztal fontosságát hangsúlyozták, 2000-ben Borisz Jelcin távozása és Vlagyimir Putyin elnökké válása idején is nagy reményű tárgyalások voltak, amelyekben a területek átadása sem tűnt kizártnak. Nem volt annyira jellemző az ügyben a heves diplomáciai vita, de voltak azért fellángolások. 2008-ban egy japán tankönyvben Tokiónak adták a szigeteket – ez a térképeken nem szokatlan Japánban, lásd keretes írásunkat –, két évvel korábban pedig az orosz parti őrség rálőtt egy határokon áttévedt halászhajóra. 2010-ben pedig azért lett feszültebb a helyzet, mert Dmitrij Medvegyev akkori orosz elnök felkereste a területet, és ilyen szintű vizitre a Szovjetunió idején sem volt példa. Medvegyev két évvel később miniszterelnökként is járt a Kuril-szigeteken.

Oroszország több lépcsőben is hangsúlyozta a jelenlétét a szigeteken, többek között telepeket létesített, és katonai bázisok is megjelentek. 2016 novemberében hadihajó-elhárító rakétákat telepítettek a szigetek egy részére, és tenger alatti kábelek miatt is dühöngtek már Japánban. A kormányok hivatalos álláspontja mellett sok japán személyesen is tiltakozott, például azzal, hogy hivatalos lakcímeként a vitatott szigeteket jelentette be.

A konfliktusban azonban történtek már kisebb előrelépések is: Moszkva a területeket vízummentes övezetté tette a japán állampolgároknak (1992 és 2011 között összesen 18 425 japán kereste fel a szigeteket), a szigetek körüli vizeken pedig halászati engedményeket is biztosított Japánnak.

A szuverenitás kérdésében azonban mindkét oldal elég messze van a megállapodástól, és beállt a patthelyzet:

Japán továbbra is azt akarja, hogy végül mind a négy szigetet visszakaphassa, Oroszország pedig egy centit sem akar ebben engedni, szerinte a szigetek törvényes módon, a nemzetközi szerződésekkel összhangban kerültek a Szovjetunióhoz.

Putyin lebegtetett egy megoldást

Putyin és Abe esetében is szavak szintjén legalábbis látszik a szándék arra, hogy ne élezzék tovább a konfliktust. Az orosz elnök taktikusan soha nem vetette el kategorikusan a megállapodást, legtöbbször inkább azzal érvelt, hogy van esély egy majdani megegyezésre, de ennek elérése időbe telik. Oroszországnak viszont valójában az sem gond, ha csak az időhúzás megy, és nem változik lényegesen a helyzet, hiszen a szigeteket most ők ellenőrzik.

A konfliktusban ezért alapvetően Japán akar változást elérni a mostani helyzethez képest, és az ügy az egymást váltó japán miniszterelnököknek mindig a prioritások közé tartozott. Abe viszont különösen eltökélt abban, hogy az Észak-Korea által még évtizedekkel ezelőtt elrabolt japán állampolgárok elengedésének kiharcolása mellett a Kuril-szigetek miatti konfliktust is valahogy előre mozdítsa. Szerinte a jövő nemzedékek miatt is kötelességük rendezni a vitát, és annyiból személyes ügynek is tekinti, hogy apja, Abe Sintaro egykori külügyminiszter az 1980-as években egyszer már sikertelenül próbálkozott a megoldással.

Iturup, Kunasir, Sikotan és a Habomai-szigetcsoport sorsáról 2000-ben úgy tűnt, megállapodás születik, de a nagy bejelentés végül elmaradt. Putyin és Abe már húszszor találkozott egymással utóbbi 2012-es választási győzelme óta, és a megoldás keresését, egy békeegyezményt szorgalmazó nyilatkozatokból nem volt hiány. 2016 végén odáig sikerült eljutni, hogy konzultációkat terveztek a szigeteket érintő gazdasági együttműködésekről: halászat, szélenergia, turizmus mind felmerült, de áttörés nem volt.

Abe gazdasági mézesmadzaggal próbálkozik

A múlt heti gazdasági fórumon Abe azt mondta, hogy ezúttal elfogadtak egy menetrendet is, hogyan lehetne megvalósítani azokat az együttműködéseket, amikről még korábban állapodtak meg. Japán célja az AP szerint egyértelműen az, hogy általában véve gazdasági együttműködéseken keresztül próbáljon közelebb jutni a szigetvita megoldásához is. Ennek részét képeznék a tavaly kitalált 2+2 találkozók is, amin a két ország külügy- és védelmi miniszterei egyeztetnének rendszeresen, de egyelőre ezeket csak csak kevés tartalommal sikerült megtölteni.

Erre Oroszország is nyitott, hiszen a maga részéről szívesen látná a japán befektetéseket az erőforrásokban gazdag, de fejletlen távol-keleti régióban. Moszkvának emellett általában véve is az érdeke, hogy javítson a kapcsolatain Japánnal, miután az európai és amerikai befektetések a Krím és Kelet-Ukrajna körüli konfliktus, és a szankciók bevezetése óta meredeken visszaestek. Ennek is szólhat a folyamatos lebegtetés a szigetek ügyében.

Putyin új nyilatkozata sem jelenti, hogy alapjaiban változott volna meg a helyzet, de az orosz elnök azért új lapot húzott elő a korábbiakhoz képest.

„Hetven éve próbáljuk megoldani a területi vitát. 70 éve tartunk egyeztetéseket. Zárjuk le békeegyezménnyel, év végéig, előfeltételek nélkül"

– mondta a Deutsche Welle szerint a múlt heti gazdasági fórumon. Ez különösen annak fényében volt érdekes, hogy napokkal korábban még arról beszélt, egy ilyen évtizedek óta húzódó ügy esetében naív lenne azt gondolni, hogy az a közeljövőben megoldódhatna.

Eddig nem volt kompromisszum

A japánok is jelezték, hogy nem változott az az álláspont, csak azután írnak alá békeegyezményt, hogy megoldódott a négy északi sziget ügye. A japánok informálisan egy sor javaslattal előálltak már. Van egy olyan verzió, hogy Japán visszakapná a két legkisebb szigetet, a Sikotant és a Habomajt, amik a négy szigetnek csak a 7 százalékát teszik ki, és valamilyen közös közigazgatási fennhatóságot kapnának a nagyobb szigeteken is.

Az ilyen konkrét ötleteket azonban Oroszország korábban lesöpörte az asztalról. (Pedig a határkiigazítás gondolata nem idegen Oroszországtól: 2005-ben az Amúron lévő, addig Habarovszk afféle hétvégi házainak fenntartott szigetét adta át Oroszország végleg Kínának, az ügylet 337 négyzetkilométert érintett.)  Georgij Kunadze volt orosz külügyminiszter-helyettes az AFP-nek azt mondta, hogy önmagában Putyin mostani nyilatkozata sem fog ebben gyökeres változást hozni. Az orosz nacionalizmus nem nagyon engedné, hogy ilyen fontos területeket csupán gazdasági ellentételezésért átadjanak. Így vagy történnek nyilatkozatoknál konkrétabb lépések, vagy pedig folyik tovább az eddigi mederben a vita.

Ráadásul Japánnak továbbra is szankciói vannak érvényben Oroszország ellen Ukrajna miatt, és azzal is felbőszítette már Moszkvát, hogy amerikai légvédelmi rendszereket telepített Japán északi részén az észak-koreai fenyegetés miatt. Miközben pedig Japánnak azért is érdekében állna szorosabban együttműködni Oroszországgal, hogy lazítson a közel-keleti energiafüggőségén, több japán mammutcég is vonakodik befektetni az orosz távol-keleten.

Más célja is lehet a közeledésnek

Abénak azzal is lavíroznia kellett, hogyan tudna úgy együttműködni Putyinnal, hogy közben ne váltson ki kritikákat más G-7-es szövetségeseiből. Ez különösen Barack Obama alatt volt nehéz feladat Japánnak. A Donald Trump alatti amerikai kormányzat kettős hozzáállásával Abe mozgástere is kiszélesült. Viszont az Egyesült Királyság, aminek a kapcsolatai a Szkripal-ügy miatt mélypontra jutottak Moszkvával, bírálta is Japánt.

A Foreing Policy szerint Tokiónak azonban nincsenek olyan illúziói, hogy Oroszország stratégiai partnerré válhatna, ellenben egy további célja is lehet a szigeteken túl: hogy részben éket verjen Oroszország és Kína egyébként bonyolult kapcsolatrendszerébe, ami több területen is aggasztja Japánt.

Borítókép: Abe Sindzó és Vlagyimir Putyin érkezik sajtótájékoztatóra Vlagyivosztokban 2018.09.10-én Fotó: Bloomberg / Getty Images Hungary