Auguszta
-7 °C
0 °C

Három emberrel, majd magával is végzett egy nő Amerikában

2018.09.20. 18:00

Hárman meghaltak, ketten pedig megsebesültek, amikor egy fegyveres tüzet nyitott egy gyógyszeripari központban az Egyesült Államokban. A CNN tudósítása szerint a támadás a Rite Aid cég egyik épületében történt, ahol közel ezer ember dolgozik. 

A támadót a Harford megyei serif szerint kritikus állapotban szállították kórházba, miután maga ellen fordította fegyverét, nem sokkal később a kórházban belehalt sérüléseibe.

A marylandi Harford megye elosztó központjában érkeznek be a gyógyszerek, ahol aztán feldolgozzák és szállíthatóvá teszik a termékeket. A lövöldözés az egyik főépülettel szemben történt. A helyszín Perryman város közelében van, 30 kilométerre északkeletre Baltimore-tól.

Ez egy nap leforgása alatt a harmadik lövöldözés az Egyesült Államokban, tegnap Wisconsinban nyitott tüzet egy ember egy irodában, megsebesítve három másikat, nem sokkal utána pedig Pennsylvaniában lőtt meg egy férfi négy embert. 

A rendőrséget amerikai idő szerint reggel 9 óra után hívták, a Sky szerint a tettest már elkapták a rendörők, és kritikus állapotban fekszik a kórházban.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!