Etelka, Aletta
-3 °C
1 °C

Macedóniában elindult a "Beteg" hadművelet

2018.10.11. 17:35
Macedónia éppen a névváltoztatás levezénylésével küzd, de közben jut energia a korábbi kormánytagok elszámoltatására is. A volt miniszterelnök kettő, a korábbi belügyminiszter hat évre börtönbe mehet. Most pedig elindult az egykori miniszterelnök-helyettes, illetve egészségügyi miniszter ellen is egy vizsgálat. Ebben csak az a meglepő, hogy ő a mostani kormánynak is tagja.

Bujar Osmani, a fiatal szkopjei orvos politikai karrierje mesésen indult. Az albán nemzetiségű doktor Nikola Gruevszki jobboldali macedón  kormányfő idején felkérést kapott az egészségügyi tárca vezetésére, később Gruevszki saját helyettesének is kinevezte.

A miniszter időben megérezte a változó idők üzenetét, egy idő után levált Gruevszkiről és így formációjával a baloldali Zoran Zaev új kabinetjében is helyet kapott. Most éppen ő az európai ügyek felelőse.

Korrupció

Az orvos vélhetően beleszeretett a politikai feladatokba, de lehet, hogy immár megbánta egykori döntését, mert a macedón különleges ügyészség immár őt és 14 társát is vizsgálni kezdte. Ez egyáltalán nem ritka mostanában arrafelé, tucatnyi eljárás van, különböző eurómilliós ügyek, lopászatok gyanúja miatt.

A "Beteg" ügy

A volt minisztert a "Beteg" elnevezésű ügy érinti, ennek során európai forrásokból megvalósított egészségügyi közbeszerzéseket vizsgál az ügyészség, amely azt állítja, hogy 80 millió eurós kár érte az országot. A gyanú szerint Osmani személyesen is belefolyt több kórház rekonstrukciójához kapcsolódó pályázatba és elérte, hogy a magasabb árat ajánló bolgár GBS-Balgoevgrad cég nyerjen.

Bujar Osmani mindent tagad, és ahogy az már lenni szokott, ő politikai leszámolásról beszél, míg a regnáló baloldal súlyos korrupciós bűncselekményekről. Mindez egyáltalán nem tét nélküli Macedóniában, hiszen egy nagy értékű és állítólag kifejezetten a korábbi miniszterelnök által használt luxus-Mercedes beszerzése miatt a belügyminisztert hat, a korábbi miniszterelnököt két évre ítélték.