Jenő
-3 °C
6 °C

Bíróság elé áll az afgán menedékkérő kitoloncolását megakadályozó svéd nő

2018.10.21. 16:40

A légi közlekedés szabályainak megsértésével gyanúsítják azt a 21 éves svéd nőt, aki júliusban nem ült le egy Göteborgból induló repülőjáraton, hogy így akadályozza meg egy afgán menedékkérő kitoloncolását az országból. A nő pénzbírságra és legfeljebb hat hónapos börtönbüntetésre számíthat – írja a Guardian.

clk

A menedékkérőt azért akarták kitoloncolni, mert bűncselekményt követett el, viszont a nő szerint Afganisztánban a férfi élete veszélybe került volna, ezért azt követelte, hogy Svédországban kelljen bíróság elé állnia. A repülőn kiderül, hogy a menedékkérő nincs az utasok között, viszont egy másik kiutasított afgán menedékkérő fenn volt a gépen, így Ersson úgy döntött, hogy folytatja az akciót.

Az előírások szerint az utasszállító gépek nem szállhatnak fel, amíg az összes utas nem ül bekötve a helyén, viszont a személyzet nem alkalmazhat kényszert az utasokkal szemben, ha arra nem adnak okot. Az utasok között akadt, aki szimpatizált az aktivistával, mások ellenségesek voltak. A reptéri hatóságok nem voltak hajlandók Elin Erssont erővel eltávolítani, ő viszont nem tágított a tervétől. Ersson a közösségi médián keresztül telefonos videón kezdte közvetíteni, hogy mi történik. Végül közel 15 perc után leszállították a menedékkérőt, és ekkor az aktivista is távozott, az utasok tapsától kísérve.

Azóta mindkét menedékkérőt kitoloncolták az országból. Ersson továbbra is kitart amellett, hogy az akciójával nem követett el bűncselekményt.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?