Albert, Lipót
2 °C
12 °C

CNN: Álszakállban, a megölt szaúdi újságírónak öltözve ment ki egy férfi a főkonzulátusról

2018.10.22. 12:54

A Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolásával gyanúsított szaúdi különítmény egyik tagja felvette a megölt újságíró ruháit, álszakállban és szemüvegben volt látható térfigyelők felvételein Isztambulban, mondta egy névtelenül nyilatkozó magas rangú török tisztviselő a CNN-nek.

clk

A CNN meg is szerezte a török nyomozásban is vizsgált felvételeket. Ezeken úgy tűnik, hogy az álruhába öltözött férfi a főkonzulátus hátsó bejáratán keresztül egy másik férfival együtt elhagyta az épületet. Aztán a híres Kék Mecsetnél is feltűnt, órákkal azután, hogy Hasogdzsi belépett a főkonzulátusra, ahonnan soha többet nem jött ki.

A török hatóságok Musztafa al-Madaniként azonosították az álruhás férfit, és a feltételezések szerint tagja lehetett annak a 15 fős szaúdi különítménynek, ami Hasogdzsi meggyilkolásának napján érkezett Isztambulba, hogy elhallgattassa az újságírót.

A CNN-nek török források azt mondták, hogy a Hasogdzsihoz hasonló testfelépítésű és magasságú Madanit kifejezetten azért vihették Isztambulba, hogy átvegye Hasogdzsi helyét a meggyilkolása után. Egy videón látszott, ahogy négy órával korábban Madani még egészen más öltözékben, és szakáll nélkül érkezett meg társaival a főkonzulátushoz.

„Nincs szükség hasonmásra egy elfogáshoz, vagy kihallgatáshoz" – mondta a forrás. A török álláspont továbbra is az, hogy előre eltervezett gyilkosság történt, Hasogdzsi holttestét pedig aztán eltüntették a főkonzulátusról. Recep Tayyip Erdoğan török elnök keddre ígérte a gyilkosság részleteinek ismertetését, miután a török források az elmúlt hetekben többször is jelezték, hogy vannak különböző bizonyítékaik az ügyben.

Szaúd-Arábia a főkonzulátusra házasságához szükséges papírokért érkező Hasogdzsi október 2-i eltűnése után sokáig azt ismételgette, hogy az újságíró a hátsó ajtón keresztül elhagyta az épületet, nem tudják, utána mi történt vele. Végül a fokozódó nemzetközi nyomás, és a török nyomozás előrehaladtával a szaúdi vezetés szombaton ismerte el hivatalosan, hogy Hasogdzsi a főkonzulátuson meghalt. Tizennyolc embert, köztük Mohamed bin Szalmán trónörökös környezetének két tagját is őrizetbe vették az ügyben.

A gyilkosságot úgy interpretálták, hogy az nem központi utasításra történt, hanem Hasogdzsi fizikai konfliktusba keveredett meg nem nevezett személyekkel a követségen, és a küzdelemben vesztette életét. Vasárnap az arab királyság külügyminisztere is megszólalt a témában, ő már gyilkosságról, és óriási hibáról beszélt, de ő is azt állította, hogy a legfelsőbb vezetés semmiről sem tudott.

Még ugyanaznap egy a sajtónak névtelenül nyilatkozó tisztségviselő újabb az elmélettel állt elő, eszerint az újságíró gyilkosai, a követségen tartózkodó szaúdi kommandósok fenyegették őt, hogy elkábítják és elrabolják, majd miután továbbra is ellenállást tanúsított, fojtófogást alkalmaztak rajta, amibe belehalt.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?