A hidegháború óta a legnagyobb NATO-hadgyakorlat kezdődött Norvégiában

Megkezdődött csütörtökön Norvégiában a NATO történetének egyik legnagyobb hadgyakorlata, amelyben a forgatókönyv szerint egy kitalált agresszor támadásával szemben védik meg az észak-európai országot, írja az MTI.

A Trident Juncture 2018 elnevezésű gyakorlaton a 29 szövetséges ország mellett a nem NATO-tag Svédország és Finnország is részt vesz. Helyszíne Norvégia keleti és középső része, az Atlanti-óceán északi vizei, valamint a Balti-tenger, továbbá igénybe veszik a finn és a svéd légteret is.

A műveleteket 50 ezer ember hajtja végre, kiegészülve mintegy 65 hadihajóval, 150 repülőgéppel és 10 ezer egyéb járművel. Bevetik a többi közt a Harry S. Truman Nimitz-osztályú repülőgéphordozót is.

Ez a NATO legnagyobb, békeidőben végrehajtott hadgyakorlata.

A NATO a hadgyakorlatról értesítette a Norvégiával szomszédos Oroszországot és orosz megfigyelőket is hívott a hadgyakorlatra. Moszkva azonban tiltakozott a művelet ellen.

Az orosz védelmi miniszter figyelmeztetett, lehet, hogy országa kénytelen lesz reagálni a nyugati határán megerősödött NATO-tevékenységre.

Moszkva szeptemberben Oroszország keleti részén maga is tartott hadgyakorlatot, a Vosztok elnevezésű műveletben orosz biztonsági források szerint 300 ezer ember vett részt, nyugati diplomaták ezt a számot azonban túlzónak tartják.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

6 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17