Ödön
1 °C
11 °C

Egy 94 éves náci SS-katona állt bíróság elé Németországban

2018.11.06. 19:40

Egy volt náci SS-katona állt most bíróság elé második világháborús bűncselekmények miatt. A most 94 éves Johann Rehbogen nem messze Danzig (Gdansk) városától, a Stutthof koncentrációs táborban szolgált őrként 1942 júniusa és 1944 szeptembere között.

Mindössze 18 évesen.

Éppen ezért a münsteri fiatalkorúak bírósága előtt tárgyalják az ügyét, mert a bűnök elkövetésénél még nem érte el a huszonegyet. A férfit tolószékben tolták be a tárgyalóterembe, kezében bottal. A vád szerint őrként bűnrészes volt több száz tábori fogoly 1944-es meggyilkolásában. Körülbelül száz lengyel foglyot gázosítottak el az év júniusában, később még jóval több foglyot, miután más országokból is deportáltak ide zsidókat.

2018-11-06T103224Z 2048877248 RC1BB0A15790 RTRMADP 3 GERMANY-WAR
Fotó: Pool / Reuters

A bírák előtt álló vádlott zokogásban tört ki, amikor az ügyvédek felolvasták a holokauszttúlélők vallomásait. Egy USA-ban élő nő például azzal vádolja őt, hogy "segített megölni a szeretett anyámat, akit egész életemben hiányoltam".

A vád szerint a férfi őrként tisztában volt azzal, hogy a foglyokat elgázosítják, agyonlövik vagy halálra éheztetik. A vádlott viszont 2017-es kihallgatásánál azt vallotta, neki fogalma sem volt arról, milyen szörnyűségek zajlanak a táborban. Erre feltették neki a a kérdést, hogy akkor vajon miért voltak annyira vékonyak a tábori foglyok, mire azt mondta, hogy az ott kapott étel olyan kevés volt, hogy egy uniformisba akár két katona is befért volna.

A Stutthof tábort 1939-ben húzták fel, és körülbelül 110 ezer foglyot hoztak ide (köztük Magyarországról is).

Ebből 65 ezret végeztek ki.

Ha a 94 éves férfit bűnösnek találják, akár tizenöt évet is kaphat.

(Sky News, The Local)

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?