Mi lesz a Kavanaugh-üggyel is felhúzott nők dühéből?

000 19U03B
2018.11.06. 19:18
A keddi félidős választás egyik nagy kérdése, hogyan fognak szavazni a nők, meglátszik-e majd az eredményen az elnök szexuális zaklatással vádolt főbírójelöltjének, Brett Kavanaugh-nak a megválasztása körüli vita. Annyi biztos, hogy a nők a megszokottnál nagyobb erőt mutatnak a választás előtt: soha nem volt még ennyi női képviselőjelölt, soha ennyi pénzt nem adtak még nők kampánytámogatásra. Az viszont kérdés hogy a Kavanaugh-ügy képes-e olyanokat is szavazásra bírni, akiket amúgy nem nagyon érdekel a politika, és az is, hogyan csapódik le, hogy a főbírójelöltet megvádoló nők egyike a napokban beismerte, a sajátjának hazudott egy anonim levelet.

Csak alig több, mint egy hónap választja el a keddi félidős amerikai választást azoktól a sokak által történelminek tartott, maratoni meghallgatásoktól, amelyek megelőzték Brett Kavanaugh-nak, Donald Trump szexuális zaklatással megvádolt főbírójelöltjének a megválasztását. A tömegek által élőben követett, egész Amerikát lázban tartó szeptember végi esemény óta foglalkoztatja az elemzőket, hogy mindez hogyan csapódik majd le a kongresszusi választáson.

Mit szólnak – elsősorban a női – szavazók ahhoz, hogy a washingtoni szenátus 50:48 arányban támogatta Kavanaugh kinevezését az Egyesült Államok alkotmánybíróságaként is működő legfelsőbb bíróság tagjává, miután több nő is szexuális zaklatással vádolta meg? Mozgósítja-e őket, hogy az egyik vádló, a kaliforniai pszichológia professzor, Christine Blasey Ford négy órán keresztül beszélt a nyilvánosság előtt az eredmény, azaz a mindent tagadó férfi kinevezése szempontjából hiába? Vagy a másik oldalról közelítve: az is nagy kérdés, hogyan csapódik majd le, hogy a Kavanaugh-t vádoló nők egyike, egy bizonyos Judy Munro-Leighton napokkal a választás előtt beismerte: hazudott, a sajátjaként vállalt fel egy anonim levelet.

Soha ennyi nő nem indult kongresszusi helyért

A Vox már október elején, még a szenátus döntése előtt körkérdést intézett közvélemény-kutatókhoz és elemzőkhöz arról, hogy a tüntetések kísérte meghallgatások vajon az urnákhoz fogják-e vezetni a nőket.

Annyi biztos, hogy az amerikai nők már a Kavanaugh-ügy előtt is eléggé fel voltak tüzelve, köszönhetően például a #metoo-mozgalomnak és magának Trumpnak, illetve az ő sokat támadott viszonyulásának a nőkhöz.

Először is: soha ennyi nő nem indult kongresszusi helyért, mint most. 2017 és 2018 során összesen 556 tagja volt a kongresszusnak (ide számolva azokat is, akik időközben nyugdíjba mentek vagy lemondtak), közöttük csak 113 nő akadt. Most pedig: a 919, a nagy pártok egyike által indított jelöltből 267 nő. A demokratáknál jelentek meg tömegesen a női jelöltek: náluk a 276 férfi induló mellett 204-en vannak a nők. A republikánusok nagyon távol vannak az ilyen aránytól, ott 376 férfi jelöltre 63 nő jutott. A Voxnak és a Reutersnek is nyilatkozó egyik demokrata elemző, Celinda Lake, a Lake Research Partners nevű cég elnöke szerint

meg fogják még bánni a republikánusok, hogy nem állítottak több női jelöltet.

Női jelöltekre ugyanis szerinte nagyobb kedvvel indulnak el szavazni a női szavazók, és ennek a tényezőnek fontos szerepe lesz a demokraták eredményében.

A nők aktivizálódásának másik látványos jele, hogy rekordokat döntögetett a nők által nyújtott kampányfinanszírozás is. A Center for Responsive Politics nevű független, nonprofit kutatóműhely, amely a pénz útját figyeli az amerikai politikában, részletes számokkal állt elő.  Az összes adományozó 36 százaléka nő. A demokrata női jelöltek a mostani félidős választás előtt kapták az eddigi legnagyobb összeget női adományozóktól. 159 millió dollárról van szó, ami jelentős történelmi csúcsnak számít, majdnem 2,5-szer annyi pénz ez, mint amennyit 2016-ban gyűjtöttek be a női demokrata jelöltek nőktől. Most történt meg először, hogy a nők több pénzt adtak a női demokraták kampányára, mint a férfiakéra (nekik 148 millió jött össze).

az, hogy megjött a nők adakozó kedve, inkább a demokratáknak jó hír.

A republikánusoknál – ahogy a női jelöltek száma – a női adományozók száma sem nőtt jelentősen. Abban a táborban nőktől összesen 90 millió dollárt szedtek össze a jelöltek, és a pénz nagyobb része férfiakhoz vándorolt (71-19 millió a megoszlás a férfi republikánus indulók javára).

A Kavanaugh-ügyről még mindig beszélnek

Kérdés, hogy hány nőnél fog a Kavanaugh-ügy számítani a végén a szavazásnál. Tim Malloy, a Quinnipiac University Poll igazgatóhelyettese szerint a Kavanaugh-ügy attól különleges, hogy maradandó. Malloy a Voxnak október elején arról beszélt: míg a legtöbb dolog, ami Trump megválasztása óta történt, egy-két nap alatt le is csengett, Kavanaugh olyan témának tűnik, ami ma is, holnap is előjön a beszélgetésekben, kitart minimum a választásig.

A jóslat csak részben vált be, és nem is egészen úgy, ahogy azt a demokraták remélték. Mivel ugyanis Kavanaugh ellen semmilyen konkrét bizonyítékot nem sikerült felhozni, ezért az ügy inkább a beiktatott főbíró áldozat-karakterét erősítette, és ez mozgósító hatással volt a republikánus szavazókra. Ennek köszönhetően október elején több közvélemény-kutató is jelentős csökkenést mért a demokraták és a republikánusok közti különbségben. Mondjuk az olló pár héttel később újra kinyílt, amikor egymást követték a különböző szélsőjobboldali merényletek, és ezekkel kapcsolatban felmerült Trump, illetve a republikánusokhoz köthető média felelőssége.

Ráadásul a választás előtti utolsó napokban is volt a demokraták számára kedvezőtlen fejlemény az ügyben. Néhány napja jött a hír, hogy a Kavanaugh-t vádoló nők egyike beismerte: hazudott. A nő hazugsága abban állt, hogy a sajátjaként vállalt fel egy anonim levelet, melyben az állt, hogy a levél íróját Kavanaugh a barátaival megerőszakolta egy autóban. Azt továbbra sem tudni, hogy valójában ki küldte a levelet, és a tartalma hamis-e vagy valós. Judy Munro-Leighton beismerése ettől függetlenül a Kavanaugh-t sajnáló, lejáratásról beszélő republikánusok alá adja a lovat, Trump elnök is rögtön rárepült a Twitteren.

Celinda Lake szerint akiket leginkább mozgósítani látszik a főbíró ügye, azok a színesbőrű nők, a millenniumi generációba tartozó nők, a férjezetlenek és persze a demokraták. Ugyanakkor Lake már a meghallgatások után azt mondta:

arra is lehet számítani, hogy egyes Trump-szimpatizánsokat is ez az ügy, az ő olvasatukban ártatlanul meghurcolt férfi miatt érzett düh fog végül elvinni az urnákhoz.

Ha így van, a Judy Munro-Leighton-féle újabb fejlemény ezt a hatást erősítheti.

Megerősítette a saját meggyőződésüket

Patrick Murray, a Monmouth egyetem kutató cégének az igazgatója korábban készített egy közvélemény-kutatást Virginia 10. kongresszusi körzetében, amelyben arra volt kíváncsi, lehet-e olyan hatása a Kavanaugh-ügynek, hogy az amúgy egyik vagy másik nagy párttal szimpatizáló polgárok emiatt átszavaznának az ellentétes oldalra. Arra jutott, hogy a Kavanaugh-ügy csak megerősítette az embereket a saját meggyőződésükben: akik támogatják az elnököt és a republikánusokat, visszautasították a szexuális zaklatásról szóló vádakat és fordítva: akik elutasítják az elnököt, hitelt adtak a vádoló nők szavának. Szóval eszerint a Kavanaugh-ügy nemigen fogja megfordítani senki szavazatát. 

Erin Cassese, a delaware-i egyetem politikatudományi professzora a Voxnak azt magyarázta: a Kavanaugh-ügy választásra gyakorolt hatása, illetve hogy lesz-e egyáltalán hatás, azon múlik majd, hogy az adott körzetben zajló küzdelemhez kapcsolódik-e valahogy az ügy, vagy sem. Ha nem lesz kapcsolódási pont azzal a konkrét személlyel, akire szavazni lehet, akkor valószínűleg a választás és a főbíró ügye elkülönül a fejekben.

A közvélemény-kutatásokból viszont kirajzolódik egy nemek közti törésvonal.

A demokratáknak kedvez, hogy a nők inkább feléjük hajlanak, és nagyobb valószínűséggel szavaznak, mint a férfiak. A Reuters/Ipsos október 25-én publikált felmérése például 5 százalékpontos demokrata előnyt mért általánosságban a szavazni készülőknél, de a nők körében nagyobb, 8 százalékpontos volt ez az előny, míg a férfiaknál csak 2.

A Reuters/Ipsos kutatói azt látták, hogy a demokraták, de főleg a felsőfokú végzettségű női demokraták sokkal lelkesebbek a szavazással kapcsolatban, mint a legutóbbi félidős választáskor, 2014-ben voltak. A szavazókedvük nagyobb mértékben nőtt, mint a férfiaké. Eközben szélesedett a szakadék a férfiak és nők között Trump megítélését illetően. Mikor májusban kérdezték az alanyaikat, hogy helyeslik vagy helytelenítik-e Trump elnöklését, a férfiak 47, a nők 43 százaléka helyeselt. Október közepére a férfiaknál alig volt elmozdulás, 46 százalék volt a helyeslők aránya, a nők körében viszont 36 százalékra zuhant.

A nemek közti szakadék a választás előtti utolsó napokban sem szűkült. A CNN megbízásából készített, hétfőn publikált SSRS-felmérés azt hozta ki, hogy a szavazni készülő nők 62-35 százalékos megoszlással a demokratákkal szimpatizálnak, míg a férfiaknál majdnem egyforma nagyságú a két tábor (49 százalék a republikánus, 48 a demokrata jelöltet választaná). A férfiak és nők közti különbség megfigyelhető bőrszíntől és képzettségtől függetlenül minden csoportban, de a legnagyobb arányban a nem fehérbőrű nők (79 százalék) és a felsőfokú végzettségű fehér nők (68 százalék) állnak be a demokraták mögé. Más kérdés, hogy önmagában ez a különbség valószínűleg csak egy szolid demokrata győzelmet eredményezhet (a párt a Képviselőházban átveheti az irányítást, de a Szenátusban marad a republikánus többség)

Közhely, hogy ha szavazásról van szó, a düh nagyobb mozgósító erő, mint az elégedettség. A Kavanaugh miatt dühös nők hangadói mindenesetre bíznak abban, hogy az az energia, ami a tüntetéseket fűtötte, megmutatja majd magát a félidős választás eredményében is.

Korábban sosem éltem át ilyen hullámát a szomorúságnak, a gyásznak és a dühnek, mint amit ez előtt a hatalmas csoport előtt éreztem.

– emlékezett vissza egyikük, Kelley Robinson, a Tervezett Szülőség Akció Alap igazgatója, milyen volt a legfelsőbb bíróság lépcsőjén állni, miután Kavanaugh-t megszavazták. 

(Borítókép: Brett Kavanaugh ellen tüntetők a Legfelsőbb Bíróság épülete előtt Washingtonban, 2018. október 6-án. Roberto Schmidt / AFP)

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?