Hortenzia, Gergő
-2 °C
8 °C

Elindult a halott strici, és meg is nyerte az amerikai félidős választást

2018.11.07. 20:25 Módosítva: 2018-11-07 20:26:03

Dennis Hof középhatótávolságú amerikai celeb, nevadai illetőségű, ahol jól futó bordélyház-hálózatot üzemeltet, írtuk egy hónapja, amikor kiderült, hogy elindul republikánus színekben a választáson, amit beárnyékolt, hogy nem sokkal a 72. születésnapja után meghalt.

Ennek ellenére tovább futott a kampánya, és amilyenek a választók, kedden a szavazatok közel 68 százalékával legyőzte a demokrata párti Lesia Romanovot a nevadai 36. választási körzetben.

A választócédulán és a szavazóhelyiségekben külön ki kellett írni a republikánus jelölt elhunytára vonatkozó figyelmeztetést.

A választási hatóságok szerint helyére most egy másik republikánust jelölnek, írja az MTI. 

Hof egy sztriptíz-klubbot és öt bordélyházat üzemeltetett Nevadában, az egyetlen amerikai államban, ahol törvényes a prostitúció. Önmagának emellett azt a becenevet adta, hogy "a pahrumpi Trump" utalva nevadai lakóhelyére, Pahrump településére és az Egyesült Államok elnökére, Donald Trumpra, akinek nagy rajongója volt.

"Tudom, hogy sokan elbuktak az éjszaka Nevadában a republikánusok körében, de az én emberem, Dennis Hof a síron túlról verte meg kihívóját" - mondta  kampánymenedzsere,  Chuck Muth.  "Ezért, bocsássanak meg, de én ünneplek" - fűzte hozzá.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?