Jolán
2 °C
4 °C

Elismerte a felesége megölését a családja eltűnéséről megtörten nyilatkozó coloradói férfi

2018.11.07. 00:04

Bűnösnek vallotta magát terhes felesége, és két kislánya megölésében kedden az a coloradói férfi, aki először még megtörten nyilatkozott családja eltűnéséről – írja a CNN.

Chris Watts egy vádalku keretében vallotta magát bűnösnek az ellene felhozott kilenc vádpontban, köztük a felesége meggyilkolásában, így elkerüli a halálbüntetést.

A férfit november 19-én fogják elítélni, így is életfogytiglant kap majd. Az ügyész elmondása szerint az alkuba a nő rokonai is belementek, de bár hárman is ott voltak a helyszínen, nem akartak nyilatkozni a médiának.

Az ügy egyébként a kezdetektől fogva elég különös volt: a férfi először arról beszélt, hogy augusztus 13-án azt mondta a feleségének, hogy el akar válni, aztán elment dolgozni. Később aztán már arról beszélt, hogy neje meg akarta ölni a lányaikat, ezért támadt rá, és fojtotta meg őt. Az ügyész ezzel kapcsolatban elmondta, a nyomozók egy pillanatig sem hitték el a férfi sztoriját.

Az üggyel bővebben ebben a cikkben foglalkoztunk: