Elszíneződött a szonda, felfüggesztették az Air India vezető pilótájának engedélyét
Az indiai légiközlekedési hatóság három évre felfüggesztette az Air India állami légitársaság műveleti igazgatójának, a cég egyik vezető pilótájának repülési engedélyét, mert kétszer is megbukott az alkoholteszten repülés előtt, írja az MTI.
Arvind Katpaliát a London-Újdelhi járat indulása előtt szondáztatták meg vasárnap. A pilóta vitatja az alkoholszonda által mutatott eredményt, azt állítja, hogy nem ivott, és a veszteséges cég belső viszályainak áldozata. A pilóta elmondta, hogy kétszer fújatták meg vele a szondát 20 percen belül, és a második teszt eredménye magasabb lett, mint az elsőé.
Katpalia nem először került bajba alkoholfogyasztás miatt. Tavaly három hónapra felfüggesztették, mert állítólag nem volt hajlandó megfújni a szondát.
Délután fél kettő volt, csak egy istenverte, elvetemült alkoholista szokott lerészegedni délután fél kettőig. Meg fogom támadni a döntést
- háborgott Katpalia.
A pilóta szerint az Air Indiánál mindenki mindenkivel háborúzik, és ő is célponttá vált.
Tavaly augusztusban az Air India pilótáit képviselő egyik szakszervezet panaszt nyújtott be Katpalia ellen a bíróságon, azt követelve, hogy határozottan lépjenek fel ellene a kihagyott alkoholtesztek és más viselkedésbeli problémák miatt.
Az Air India az ország egyik legrégebbi légitársasága, a kormány nemrég megpróbálta eladni, azonban nem járt sikerrel. A légitársaságnak az elmúlt hónapokban két nagyobb botránya is volt, egy hónapja az egyik Boeing 737-esük ütközött a Tiruchirappalli Nemzetközi Repülőteret övező fallal, és lebontotta annak egy darabját. Szeptember végén pedig Mumbaiból Dzsaipurba tartó járatukon harminc utas füle, orra vagy szája kezdett vérezni, mert a személyzet elfelejtette bekapcsolni a kabinnyomás-szabályozót.