Klaudia
0 °C
12 °C

Közel száz rakétát lőttek ki hétfő délután Izraelre

2018.11.12. 18:06

Egy óra alatt mintegy száz rakétát lőttek ki a Gázai övezetből a környező dél-izraeli településekre hétfő délután az izraeli média szerint, az izraeli hadsereg harci repülői pedig légicsapásokat hajtottak végre a palesztinok lakta terület ellen – írja az MTI.

Az izraeli hadsereg tájékoztatása szerint egy gázai gránát eltalált egy buszt Izraelben, és bár a jármű a támadás idején üres volt, egy 19 éves járókelő súlyosan megsebesült, a buszvezető pedig sokkos állapotban van.

Izrael déli részén a tengerparthoz közeli területektől egészen a Holt-tenger térségéig sorra megszólaltak a légvédelmi szirénák.

A hétfő délután fellángolt konfliktus közvetlen előzménye, hogy izraeli kommandósok behatoltak a Gázai övezetbe, hogy végezzenek a területet uraló Hamász radikális szervezet katonai szárnyának egyik parancsnokával, az izraeli légierő pedig rakétákat lőtt ki gázai célpontokra. A műveletben meghalt hét palesztin és egy izraeli alezredes.

A palesztin övezetből rögtön az incidens után legalább két rakétát lőttek ki Izrael területére, de a Vaskupola légvédelmi rendszer megsemmisítette őket.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!