Szilárda
-4 °C
3 °C

Trump véletlenül saját magát tette felelőssé az erdőtűzért

2018.11.18. 14:16

Már csaknem 570 négyzetkilométert érintenek a Kaliforniában napok óta tomboló erdőtüzek. A halottak száma mostanra 76-ra nőtt, és 1200 embert nyilvánítottak eltűntnek, emellett egy dél-kaliforniai tűzvészben is meghaltak hárman. Donald Trump amerikai elnök most a helyszínre utazott, és a tűz által letarolt Paradise városban újra az erdőket felügyelő hatóságot nevezte meg felelősként - írja a Newsweek. A BBC ehhez hozzáteszi, Trump többször összekeverte a Paradise városnevet a Pleasure (élvezet) szóval.

"Foglalkoznunk kell az erdőgondnokság vezetésének kérdésével, és együtt kell működnünk környezetvédelmi csoportokkal is. Azt hiszem, már mindenki látja a fényt. Nem hiszem, hogy még egyszer ugyanez lesz, ugyanilyen súlyos mértékben" - jelentette ki Trump Kaliforniában.

Trump már nem először nevezi meg felelősként az erdőket fenntartó hatóságot: egy korábbi Twitter-üzenetben azzal fenyegetőzött, hogy visszavonja a szövetségi támogatást, amennyiben nem lesznek változások. Az elnök múlt héten végül visszavonta a fenyegetést, és engedélyezte, hogy szövetségi forrásokat használjanak az oltáshoz.

Trump véleményét széles körben bírálták a tűzoltók és a szakértők is; a kaliforniai tűzoltószövetség elnöke szerint az "veszélyesen téves". A szakértők véleménye szerint a tűzvész a szeles időjárás, a klímaváltozás és a társadalomszerkezet változásai miatt alakult ki - utóbbi faktor miatt tolódik ki a populáció élettere a korábban érintetlen területekre.

Jesse Miller, a Stanford Egyetem erdőtűz-kutatója szerint Trump kommentárjai "nélkülözik az alapot, és nem törődnek a helyzet összetettségével". Miller azt is hozzátette: "Az erdőgondnokság is a probléma részét képezheti, de ezek főképp szövetségi területek,

így valójában Trump hatáskörébe tartozik a legtöbb érintett erdő kezelése.

Egyúttal nem vesz tudomást a klímaváltozás hatásairól sem, pedig én és még sokan mások is úgy gondoljuk, hogy messze ez a legfontosabb tényező a kaliforniai erdőtűz kialakulásában."

Az újságírók a kaliforniai látogatás során is megkérdezték Trumpot, változott-e a véleménye a klímaváltozásról, de az elnök leszögezte, hogy a legkevésbé sem.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!