Viola
-5 °C
-2 °C

Különös közleményben rekonstruálta Hasogdzsi halálát a szaúdi ügyészség

2018.11.19. 10:37

Lezárult a a Dzsamál Hasogdzsi szaúdi állampolgár meggyilkolása ügyében indított nyomozás eddigi szakasza - közölte a szaúdi főügyészség. A gyilkossági ügyben 21 ember gyanúsítanak.

Az ügyészség egy kissé bonyolult, szokatlan hangvételű közleményben "rekonstruálta", hogy a nyomozók szerint mi történhetett. 

Eszerint minden szeptember 29-én kezdődött, amikor az Állami Hírszerzési Elnökség korábbi elnökhelyettese, nevezzük ott Parancsnoknak, parancsba adta, hogy Hasogdzsit mindenképpen haza kell hozni, ha máshogy nem megy, akkor erőszakkal. 

A Parancsnok egy három alegységből álló, tizenöt fős  csapatot hozott létre.  Azért, hogy könnyebb dolguk legyen, a tárgyalócsoport élére Hasogdzsi egykori kollégáját nevezték ki, mondván, majd ő meggyőzi. Hasogdzsi ismerőse éppen egy olyan emberrel dolgozott ekkor együtt, akit a közlemény csak "volt tanácsadóként" emleget. 

A csapat főnöke felvette a kapcsolatot egy igazságügyi szakértővel és bevonta a csapatba azért, hogy ha Hasogdzsit csak erőszakkal sikerül hazatérésre bírni, akkor a fizikai erőszak bizonyítékait eltüntesse a tett helyszínéről. Az igazságügyi szakértő a felettesei tudta nélkül csatlakozott a csapathoz. 

A küldetés parancsnoka kapcsolatba lépett egy törökországi kollaboránssal, egy biztonságos helyszín biztosítására kérve őt arra az esetre, ha az áldozatot nem sikerülne erőszak alkalmazása nélkül rábírni a hazatérésre. 

Amikor a tárgyalócsapat vezetője megnézte a konzulátus épületét, rájött, hogy Hasogdzsit - ha önként nem akar velük menni - nem lehetséges biztonságos helyre szállítani. Ezért a vezető úgy döntött: ha nem lesz együttműködő, akkor megölik. 

A nyomozás eredményei szerint a gyilkosságot dulakodást követően hajtották végre, melynek során az áldozatot erővel lefogták és nagy mennyiségű, kábító hatású injekciót adtak be neki, amely az áldozat túladagolásból adódó halálához vezetett ("Isten nyugosztalja" - teszi hozzá zárójelben a közlemény).  Hasogdzsi  holttestét feldarabolták és elvitték a konzulátusról. 

A gyilkosságot megrendelő és végrehajtó emberek (összesen öten) bűnösnek vallották  magukat. 

"A nyomozás megállapította, hogy a küldetés parancsnoka megegyezett a tárgyalócsoporttal és annak vezetőjével (akik a gyilkossággal kapcsolatban döntést hoztak és azt elkövették), hogy egy hamis jelentésben tájékoztatják az Állami Hírszerzési Elnökség korábbi elnökhelyettesét arról, hogy az áldozat a hazatérését szorgalmazó, sikertelen tárgyalás után elhagyta a Konzulátus épületét" - zárul a közlemény. 

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!