Auguszta
-7 °C
0 °C

29 év után vallanak az ausztrál kamaszlány gyilkosára

clk alap
2018.11.23. 23:58
A saját ágyában holtan talált 15 éves ausztrál lány, Annette Mason halálának 29. évfordulóján végre elérte a gyászoló családja, amiért évek óta küzdött: új vizsgálat indult a megoldatlan bűnügyben. A tanúmeghallgatások folyamatosan zajlanak a következő hetekben, de máris többen vallottak ugyanarra a férfire. Allan MacQueen, aki azóta más bűnök miatt börtönbe került, és a rács mögött hírhedt bandavezér vált belőle, már 1989-ben is gyanús volt a rendőröknek, de kevés volt a bizonyíték. Most többen is azt állítják: hallották, amint beismeri Annette Mason meggyilkolását.

A 15 éves, queenslandi Annette Jane Mason 1989 novemberében olyan helyzetben találta magát, amelynek sok hasonló korú, felnőtt élet után vágyakozó kamaszlány örült volna: a szülői házat elhagyva összeköltözött két barátnőjével, miután az édesanyját Toowomba városából az Aranypartra szólította a munkája. A lányra egy héttel azután, hogy elkezdte az új, önálló életet, holtan találtak rá az ágyában. Valaki agyonverte. A tettest azóta sem vonták felelősségre, a hatóságok még vádat sem tudtak emelni senki ellen.

Annette Mason családja nem nyugodott bele abba, hogy a gyilkos megússza, amit tett, és az elmúlt években is folyamatosan lobbiztak azért, hogy az ügy ne porosodjon a döglött akták között. A tragédia 29. évfordulóján értek be az erőfeszítéseik: elindult egy új vizsgálat. Nem a jól ismert rendőrségi nyomozásról van szó, hanem vitatott haláleseteknél az ausztrál igazságszolgáltatási rendszerben adva van a lehetőség bíróságon tartott nyilvános tanúmeghallgatásokra, ahol a rendőrségtől függetlenül, friss szemmel nézik az ügyet.

A Mason-gyilkosság felderítésére ilyen meghallgatássorozat kezdődött november 19-én, és tart a tervek szerint egészen december 7-ig. A három hét alatt 62 tanú fog felsorakozni. Az eddig elhangzott vallomások alapján úgy néz ki: nagyon jól tette a Mason-család, hogy nem adta fel az igazság kiderítéséért folytatott küzdelmet.

Rettegtek beszélni

Annette Mason a halála előtti estén bulizni ment a barátaival. Taxival ért haza hajnalban, a sofőr hajnali fél négykor tette ki a háznál, de ekkor valószínűleg még nem ment aludni. A nyomozás alatt a rendőrség beszélt olyan tanúkkal, akik negyed ötkor az utcán láttak futni egy rémültnek tűnő lányt, akire illett Mason személyleírása. Annyi biztos, hogy az igazságügyi szakértők szerint a gyilkosságot valamikor reggel öt és hét óra között követhették el. A holttestet csak órákkal később, délután két óra tíz perckor találták meg, félig ruha nélkül, takaró alá rejtve az ágyban. A boncolás eredménye szerint a fejére mért ütések végeztek a lánnyal. A rendőrség azt gyanította, hogy a szennyes ruha között megtalált fadarab lehetett a gyilkos fegyver.

Anette Mason
Anette Mason

Az ügyben nagy erőkkel indult a nyomozás, de a rendőröknek nehéz dolguk volt. "A csend falába ütköztünk" – magyarázta 2015-ben az ABC-nek Brian Tighe, aki tíz éven át vezette a nyomozást. Tighe már nyugdíjban volt ekkor, de a megoldatlan Mason-ügy még mindig kísértette. Egyes tanúk vonakodása önmagában nem szokatlan, de ebben az ügyben Tighe szerint szinte mindenkinél nagyon erős félelmet tapasztaltak a nyomozók, mintha az emberek egy odakint ólálkodó szörnytől rettegnének, szóra bírni is alig lehetett őket.

Tighe nyomozó szavait igazolta vissza a most indult vizsgálat első napja: rögtön azzal állt elő az egyik tanú, hogy félelemből nem mert a gyilkosra vallani annak idején. Kylie Nothdurft maga is csak egy kamaszlány volt, amikor a gyilkosságot követő évben egy kerti sütögetésen állítása szerint hallotta, amint egy Allan MacQueen nevű ember elismerte Annette Mason megölését. A hírhedten erőszakos MacQueen már annak idején is a rendőrség látókörében volt, csak éppen nem volt elég bizonyíték ellene a vádemeléshez.

Kylie Nothdurft például beszélt róla a rendőröknek, de amikor 1991-ben, az akkori bíróságon zajló vizsgálat idején is vallania kellett volna, az inába szállt a bátorsága. Ahogy most mesélte: csupán 16 éves volt akkor, és "lefagyott", halálra dermedt a rémülettől a férfi jelenlétében. MacQueent ugyan kivezették a teremből a meghallgatás alatt, de így is beszűrődött kintről, ahogy üvölt, átkozódik és fenyegetőzik. Nothdurft nem mert megszólalni.

Beismerés kártyázás közben

MacQueenről akkoriban annyit tudtak biztosra kideríteni a rendőrök, hogy az utolsó estéjén eltöltött némi időt Annette Masonnal. A férfi a nyomozóknak azt vallotta, hogy elváltak az útjaik, amikor a túl fiatal lányt nem engedték be az egyik szórakozóhelyre, ő meg aztán annyira berúgott, hogy nem emlékszik, hogyan keveredett haza.

A friss tanúvallomások alapján viszont úgy tűnik, másoknak többet is elárult a történtekről. Nothdurft után egy testvérpár is azzal állt elő a héten, hogy hallották a férfit beismerni a gyilkosságot. Kylie Legatt és a nővére, Kellie Lee felidézték egy kártyapartit, amit Allen MacQueennel és a mostohafivérével, Craig Gill-lel játszottak hetekkel Annette Mason halála után. A nővérek vallomásai szerint MacQueen egyszercsak rákezdte, hogy bárki is ölte meg Annette-t, nem szándékosan tette, és aztán azzal folytatta, hogy ő volt, mire a fivére ráförmedt, hogy fogja be a száját. A lányok először azt hitték, hogy viccel, de Gill dühös reakciójából érződött, hogy komoly a helyzet. 

Gill a héten a bíróságon azt is tagadta, hogy valaha beszélt volna a mostohatestvérével Annette Mason haláláról.

Üvöltözés a cellából

Két rendőrtanú is MacQueenre vallott a héten. 1989. november 22-én egy utcai csetepaté miatt bevitték a rendőrségre MacQueent és a fivérét. Vernon Harcombe nyugalmazott rendőr az eheti meghallgatáson felidézte, hogy éjjel háromnegyed tizenkettő volt, a testvéreket külön cellába tették, nagyjából 10 méterre egymástól, az egyikük kipárnázott zárkába került, mert agresszív volt, ütötte a falat és a fejét verte bele. Az egykori rendőr szerint hallani lehetett, amikor az egyik férfi trágárul a lány haláláról beszélt, és kimondta, hogy ő ütötte a fejét. Harcombe azt mondta, nem emlékszik már, melyik volt ez a két fivér közül, de a régi feljegyzések szerint annak idején úgy gondolta, MacQueen az. Egy másik rendőr tanú, Tony Smit szerint az egyik fivér azt üvöltözte, hogy megölte "azt a kurvát", és aztán rákiabált még egy másik rabra, hogy ha egy szót is szólni mer, kinyírja.

MacQueenről a későbbi bűnözői pályafutása alapján bebizonyosodott, hogy jó okkal féltek tőle az emberek. Nem sokkal Annette Mason halála után hosszabb börtönbüntetést kapott fegyveres rablás miatt, és a rács mögött Queensland egyik leghírhedtebb börtöntölteléke vált belőle. Bandavezér lett odabent, elítélték gyilkosság miatt is, miután a bandája súlyzókkal agyonvert valakit a benti edzőteremben.

Ennek a fényében egész érthetőnek tűnik annak a rabnak a viselkedése, akit a most indult vizsgálatban tanúként akartak meghallgatni. Robert Speedy 21 éves börtönbüntetését tölti épp, amit egy rendőr lelövéséért szabtak ki rá. Zártláncú videókapcsolaton keresztül akarták meghallgatni a héten, de ő megtagadta a vallomástételt, még azon az áron is, hogy vádat emelnek ellene a vizsgálat akadályozása miatt is. Speedy feltűnt a képernyőn, de beszélni már nem volt hajlandó, és mikor megfenyegették az újabb vádemeléssel, csak annyit mondott:  “Igen, nem kell aggódni. Nagyon köszi”.

Ha Speedyt nem is, a tanúkat egyébként motiválhatja az a 250 ezer dolláros (nagyjából 51 millió forintos) nyomravezetői díj, amit az vihet haza, akinek az információja alapján elkapják és aztán el is ítélik a tettest.

Hazugság a hazugságvizsgálatról

A Mason-család mindenesetre nagyon bízik abban, hogy eredményt hoz a mostani vizsgálat. Az elmúlt 29 évük borzalmas volt. Annette halála után fél évvel egy másik tragédia is sújtotta őket, 17 éves fiuk autóbalesetben meghalt. Azért, hogy ez a vizsgálat elkezdődjön, Facebook-oldal és több petíció is indult, személyes találkozót könyörögtek ki a döntéshozótól, tavaly ősszel végigvonultak támogatóikkal Brisbane utcáin.

"Lezárás, ez minden, amit szeretnék, és hogy a tettes börtönbe kerüljön. Szenvedjen, ahogy mi szenvedtünk"

- mondta akkor az apa, Andrew Mason. A család fő szószólója Linda, Annette testvére. Sokszor beszél arról, milyen okos, boldog, szeretettel teli lány volt a nővére, és mennyivel többet érdemel annál, mint amennyi jutott neki. "Megérdemli, hogy kiderüljön az igazság" - szokta mondani.

Allan Mcqueen (k) és ügyvédje érkezik a meghallgatásra
Allan Mcqueen (k) és ügyvédje érkezik a meghallgatásra
Fotó: 9news.com.au

MacQueen 24 évvel ezelőtt életfogytiglant kapott a börtönbeli gyilkosságért, de feltételes szabadlábra került nemrégiben. A csütörtöki meghallgatására szabad emberként érkezett tanúskodni a brisbane-i bíróságra. Az ügyvédei tanácsára élt a válaszadás megtagadásának a jogával, de nem maradt csendben. Odafordult egyenesen a Mason-családhoz, és kijelentette, hogy ő 2003-ban felajánlotta nekik, hogy aláveti magát hazugságvizsgálatnak, de ők ezzel nem éltek, amit számon kért. Felvetette újra, hogy elvégezhetik rajta a tesztet, de a bírósági vizsgálat vezetője visszautasította ezt, és elbocsátotta MacQueent.

A Mason-családot képviselő ügyvéd később kiadott egy közleményt, ami szerint MacQueen hazudott, mert soha nem ajánlotta fel a hazugságvizsgálatot, a család most hallott erről először.

Cikkünk írásakor elsősorban az ABC híreire, beszámolóira támaszkodtunk.

(Borítókép: Annette Jane Mason / Allan MacQueen. Fotó: Twitter / Nine Digital Pty Ltd)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!