Valér
-1 °C
0 °C

Kivonul Törökországból Soros György alapítványa

2018.11.26. 16:43

A Nyílt Társadalom Alapítvány hétfőn jelentette be, hogy nem fognak tovább működni Törökországban. A The Guardian írja, hogy az alapítvány szerint a török média alaptalan vádjainak kereszttüzébe került, így ellehetetlenítve a munkájukat.

Korábban a belügyminisztérium is vizsgálódott körülöttük, mert kapcsolatot kerestek az alapítvány és a 2013-as isztambuli Gezi parki kormányellenes tüntetések között, ahogy fogalmaztak, a megmozdulások mögött a "híres magyar zsidó, Soros György áll. Ő olyan ember, aki azzal bíz meg másokat, hogy nemzeteket szedjen, szét és döntse romba azokat. A sok pénzét így költi el."

Az alapítvány határozottan tagadja, hogy bármilyen köze is lenne az öt évvel ezelőtti tüntetésekhez.