Lázár, Olimpia
-6 °C
-1 °C

Több mint száz embert mentett ki a tengerből a líbiai parti őrség

2018.11.26. 13:36

Száztizenhárom, Európa felé igyekvő embert mentett ki a líbiai parti őrség a Földközi-tengerből, és visszavitte őket Líbiába, írja az MTI a parti őrség szóvivőjére hivatkozva.

Az Európába tartó embereket, akik között 17 nő és 4 gyerek is volt, szombaton fogták el a nyugati-líbiai Szabráta közelében. Miután visszafordították a hajót, utasait – orvosi segítségnyújtás után – a Závja városában található befogadóközpontba vitték.

Líbia Moammer Kadhafi elnök 2011-es megbuktatását és meggyilkolását követően káoszba süllyedt. Megfelelő határvédelem híján az ország déli határain át gyakorlatilag ellenőrizetlenül érkeznek Líbiába az Európába jutni vágyó emberek. A nemzetközileg elismert, de csak korlátozott befolyású líbiai egységkormány régóta szorgalmazza, hogy az ország déli szomszédjai segítsenek a határ őrizetében.

Tavaly az Európai Unió megállapodást kötött a líbiai hatóságokkal, aminek következtében jelentősen csökkent azoknak a száma, akik a Földközi-tengeren keresztül sikerrel elérik Európa partjait.