Orbán szövetségese a miniszterelnökség mellett négy minisztériumot is bevállalt

További Külföld cikkek
-
Szamárköhögés-járvány ütötte fel a fejét Horvátországban
- Széles körű offenzívát indíthat Izrael, már több száz halottról jelentettek
- Három ember szenvedett sérülést egy helikopteres balesetben, köztük egy autós is
- Ódor Lajost is meglepte, hogy nem volt visszhangja magyar származásának
- A volt cseh államfő Orbán Viktorral egyetért, de az Európai Unió vezetőivel nem
Miután az izraeli kormány november közepén úgy döntött, hogy nem akar egy újabb gázai háborút, és ki nem mondott fegyverszünetet köt a Hamásszal, a döntés komoly koalíciós válságot eredményezett. Ugyanis a koalíció három pártja is nagy versenyben áll egymással a palesztinellenes szólamok és intézkedések területén, és a világi nacionalista Otthonunk Izrael elnöke, Avigdor Libermann ezt a döntés találta alkalmas ürügynek (azért ürügy, mert a kabinet egyhangúlag megszavazta a konfliktus de-eszkalációját) arra, hogy pártját kiléptesse a koalícióból, és ellenzéki pártként könnyebb helyzetből kezdje meg a kampányt a valamikor 2019-ben esedékes választásra.
Három embernek ígérte meg a kinevezést, inkább önmagát nevezte ki
Azért emeltem ki, hogy valamikor, mert távozásával a koalíció a szétesés szélére került. A Kneszetben az Otthonunk Izrael kiválásával minimális, 61-59-es többsége maradt az így is nem kevesebb mint öt pártra kiterjedő koalíciónak (tagja a Likudon kívül három vallásos jobboldali és egy világi jobbközép, de ők úgyis előkerülnek még), ráadásul Libermann nagy riválisa, a vallásos nacionalista Zsidó Haza élén álló ambiciózus Naftáli Bennett oktatási miniszter kijelentette, hogy pártja kilép a koalícióból, ha nem ő kapja meg a hagyományosan nagy presztízsű honvédelmi tárcát. Csakhogy közben két befolyásos Likud-politikus előállt azzal, hogy a miniszterelnök írásban tett ígéretet nekik, hogy ha megüresedik egy kulcstárca, akkor azt automatikusan ők kapják meg.

Netanjahu mégsem rántotta el a kormányt az ultimátumfokozatba kapcsoló Bennett elől, és végül a Zsidó Haza kanyarodott ki a frontális konfliktusból, és maradt a koalícióban. Azonban a miniszterelnök mintha egy kissé túlvállalta volna magát, mivel a koalíciós partner távozásával portfóliója két újabb tárcával gyarapodott, és mára övé lett
- a hadügyminisztérium
- a külügyminisztérium
- az egészségügyi minisztérium
- és a zsidók Izraelbe való bevándorlását felügyelő minisztérium is.
Az elképesztő hatalomkoncentráció persze nem lehet tartós állapot, de Netanjahu nem szokott sietni a tárcák kiosztásával. Hiszen amellett, hogy a külügyeket a 2015-ös kormányalakítása óta ő felügyeli, az egészségügyi minisztérium is már egy éve az ő kezében van (Jákob Litzman ultraortodox miniszter azután mondott le, miután egy kormányberuházás munkásai sabbat idején is dolgoztak).
A kulcstárcák odaítélésének lebegtetésével – és közben azok irányításával – saját mozgástere is növekedhet – igaz, a legfontosabb minisztérium esetében csak február 18-ig. A hadügyminiszter lemondásától számított harmadik hónap végéig ugyanis a törvények értelmében el kell döntenie, hogy formálisan is kinevezi-e önmagát hadügyminiszterré.
Még felsorolni is nehéz a botrányokat
A mozgástérre azért is szüksége van, mivel Benjamin Netanjahura hatalmas politikai nyomás nehezedik. És nemcsak Izrael hagyományosan kényes katonai-biztonsági helyzete miatt, hanem azért is, mert ebben a rettentő megosztott országban minden napra jut legalább egy belpolitikai botrány vagy valamilyen elsimítandó konfliktus.
Megint kidőltek a korrupciós csontvázak. Pontosabban az ügyészség adó- és pénzügyi osztálya rámolta ki őket. A szervezet szerint ugyanis elég bizonyítékot gyűjtöttek Netanjahu ellen ahhoz, hogy a három, nyögvenyelősen feltárt bűnügyéből legalább egyben meginduljon a büntetőeljárás.
A vádemelésre még rá kell bólintania a legfőbb ügyésznek is. A csaknem egymilliárd forint értékű ajándékkosarak és a kedvező sajtómegjelenésért cserébe egy rivális újság tönkretételének ígérete önmagukban is elég gázosak, az utolsó dolog, amire Netanjahunak szüksége van, hogy számos meghallgatást követően a korrupciós ügyekben nem szívbajos bíróság előtt kelljen magyarázkodnia.

A hadsereg második embere kikelt a szélsőjobboldali uszítás ellen: a vezérkari főnök (nemsokára nyugdíjba vonuló) helyettese élesen kikelt a vallásos szélsőjobboldal vezetője, Naftáli Bennett ellen, aki a katonákat „megbéklyózó” jogi szemléletre vezette vissza a hadsereg Hamász elleni tehetetlenségét.
Egyébként a kormányt két héttel ezelőtt a hadsereg és a titkosszolgálat győzte meg egyesült erővel arról, hogy elégedjen meg a Hamász rakétatámadásaira adott válaszcsapással. Jair Golant felettese megrovásban részesítette, de azért az ügy mögött felsejlik egy olyan, a biztonsági szolgálatok és a populista politikusok közti törésvonal, mint az Egyesült Államokban (annak ellenére, hogy Izraelben óriási a politikai elit és a katonai elit közti átfedés).
Feszül a húr az ultraortodoxokkal: a legfelsőbb bíróság ugyanis már tavaly alkotmányellenesnek nevezte azt, hogy a hadsereg sorozásáról szóló törvény mentességet biztosított a legtöbb ultraortodox vallási iskolában (jesivában) tanuló fiatalnak, és a Knesszetnek december 2-ig kéne módosítani a törvényt. Ha ez nem történik meg, akkor a jelenlegi sorozási rendszer automatikusan érvényét veszti, és több ezer, eddig mentességet élvező fiatal találhatja magát egyenruhában, ami óriási botrányt váltana ki a Likud szövetségeseinek számító ultraortodox pártok soraiban (akik úgy tekintenek a tanoncokra, mint akik nem fegyverrel, hanem imákkal védik Izraelt).
A védelmi minisztérium tervezete egyéves szolgálatot írna elő a jesivatanoncoknak, és az állami támogatás megvonásával fenyegetné az emberhiánnyal küszködő hadseregben való szolgálatot bojkottáló vallási iskolákat. Netanjahu nagy dilemmája, hogy a tervezetet ugyan elvileg támogatnák a világi ellenzéki pártok, de elfogadása esetén háredi közösséghez tartozó miniszterei lemondanának, sőt, talán a koalícióból is kilépnének. Viszont Avichai Mandelbilt legfőbb ügyész arra figyelmeztette a kormányt, hogy ha a kormány nem üti nyélbe a Legfelsőbb Bíróság által előírt törvénymódosítást
akkor jogilag is kikényszeríthető az előrehozott választás.
Nem megy jól a kultúrharc sem: a koalíció legmérsékeltebb tagja, a jobbközép Mindannyian nevű pártjának képviselői jelezték, hogy nem fogják megszavazni Miri Regev kultuszminiszter törvényjavaslatát, mely megvonná az állami támogatást az „Izrael iránt nem elég lojális” filmektől. A nálunk is bemutatott Foxtrott című filmet is nacionalista alapon – a film mondanivalóját teljesen elvétve - kritizáló Regev Libermanéket próbálta meggyőzni, hogy hazafias alapon szavazzák meg a sokak szerint ideológiai cenzúrát bevezető törvényt, de a Otthonunk Izrael a parlamenti támogatást a halálbüntetés palesztin terroristákra való kiterjesztéséhez kötötte. Így végül kedden a tervezetet levették a Knesszet napirendjéről.
És még Netanjahu felesége is kavar: Sara Netanjahu ezúttal nem különcködéseivel tűnt fel, hanem azért, mert a tévében azt nyilatkozta, „elképedve hallotta”, hogy férje pártkoalíciója a Knesszetben leszavazta a nők elleni erőszakkal kapcsolatos vizsgálóbizottság felállítását. A miniszterelnök felesége egy bántalmazott nőknek alapított menedéket látogatva azzal próbálta mentegetni férjét, hogy „biztos nem volt teljesen tisztában a bizottság jelentőségével”, miközben a kormánykoalíció nem rejtette véka alá, hogy azért szavazott a kezdeményezés ellen, mert azt ellenzéki képviselők terjesztették be.

Ezt a rengeteg ügyet azért is soroltam fel, mert roppant tanulságos, hogy
nincs az a botránykoncentráció, ami meg tudná rengetni a koalíció újraválasztási esélyeit.
A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint különösen Bennett vallásos nacionalista pártja erősödött meg, a kormánykoalíció 66-54-os mandátumarányt is kivívhat magának a listás szavazással eldöntött választáson. A hagyományosan hektikus izraeli pártpolitika amúgy is meglehetősen stabilnak mutatkozik az elmúlt tíz évben (ennek legékesebb bizonyítéka az, hogy Netanjahu akár az egész ciklusát kitöltheti). A választások rendre azt mutatják, hogy a különféle árnyalatú szélsőjobboldali (ma már a Fideszhez igen hasonló Likud is ide tartozik) pártok a szavazók 45 százalékára számíthatnak, és ha csak a zsidó szavazókat nézzük, akkor ez az arány simán eléri az 55-60 százalékot. A többi szavazó a centrista és baloldali erők között oszcillál (és ugye ott van az arab pártszövetség, mely a harmadik legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkezik).
Ezt a törésvonalat csak pár százalékponttal tudják eltolni a különféle botrányok, és valószínűleg még az sem idéz elő forradalmi változást, ha végre valóban sorompóba áll a szétesett izraeli balközép Bajnai Gordonja, Benny Gantz. Mert bár a volt vezérkari főnök megítélése roppant pozitív, miniszterelnöknek jóval kevesebben tartják őt alkalmasnak. És mivel a közvélemény-kutatók rendszeresen kalkulálnak az ő részvételével is, a mérésekből az is kiderül, hogy egyelőre még egy őt a listája élére tévő Cionista Unió, netán egy általa alapított új párt sem tudná megtörni a Netanjahu-érát.
(Borítókép: Oded Balilty / AFP)