Valér
-1 °C
0 °C

Erős földrengés rázta meg Alaszka déli részét

2018.11.30. 19:18 Módosítva: 2018-11-30 20:19:13

Több erős földrengés rázta meg pénteken Alaszka déli részét, ami után a teljes déli partszakaszon cunamiriadót adtak ki – írja a CBS.

Az Amerikai Földtani Intézet (USGS) adatai szerint az első földmozgás 7-es, a második pedig 5,8-as erősségű volt, emellett pedig kiderült az is, hogy az erősebbik rengés epicentruma nagyjából 10 kilométerre volt Anchorage városától, ami Alaszka legnagyobb településének számít.

Azt egyelőre nem tudni, hogy van-e sérültje a földrengésnek, de az épületek a helyi jelentések szerint eléggé megsínylették az incidenst: több épületnek leszakadt a mennyezete, egy utat pedig szó szerint darabokra tördelt a földmozgás.

Alaszkában egyébként évente 40 ezerszer mozdul meg a föld, és az erős földrengésekből is több van, mint a másik 49 amerikai tagállamban összesen. Az Egyesült Államokban valaha mért legerősebb földrengés is itt következett be: az 1964-es, 9,2-es erősségű földmozgás négy és fél percig tartott, az általa gerjesztett szökőár pedig több mint 100 ember halálát okozta.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!