Már a dark weben sem tűrik meg a fentanilt

2018.12.02. 10:46

A jelek szerint teljesen új szintre emelkedett a fentanil elleni harc, kiderült ugyanis, hogy a legnagyobb dark weben működő drogkereskedők önként kezdték el betiltani a szert, mert az túl veszélyes – írja a Guardian.

A brit Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NCA) információi szerint a legbefolyásosabb terjesztők közül egyre többen teszik tiltólistára a heroinnál akár százszor erősebb opioidot, ami így

egy lapra került a tömegpusztító fegyverekkel és a robbanószerekkel.

A dolog nem is túl meglepő, hiszen a fentanil rettentően veszélyes, főleg heroinnal keverve okozhat extrém gyors túladagolást. A terjesztők pont emiatt bojkottálják, persze nem azért, mert hirtelen felhorgadt bennük a emberség, hanem mert hosszútávon sokkal nagyobb az esélye a lebukásnak, ha olyan drogokat árulnak, amiktől meghalnak a szert használók.

Ettől még mindig történelmi jelentőségű a dolog, ez ugyanis az első olyan alkalom, hogy a dark weben gyakorlatilag betiltanak egy drogot. Arra ugyanakkor Vince O’Brien, az NCA egyik munkatársa is rámutatott, hogy a tiltás csak azokra a terjesztőkre vonatkozik, akik fegyvereket és robbanószert sem árulnak, ők ugyanis azok, akik nem akarják bevállalni a magasabb kockázatú cuccokat.

A drogosok között is vannak olyanok a dark weben, akik szerint nem helyes fentanilt árulni, mert túl veszélyes és túl sok ember haláláért felelős.

– tette hozzá O'Brien.

A fentanil a britekhez nagyjából másfél éve tört be, ez idő alatt pedig százötvennél is több ember halálát okozta. Az Egyesült Államokban ugyanakkor még ennél is sokkal rosszabb a helyzet, ott ugyanis a szer egyes helyeken konkrétan kiszorította a heroint a piacról, ezzel még tovább súlyosbítva az Amerikában tomboló gyógyszerfüggőséget.

Egy májusban közzétett tanulmány szerint a szintetikus opioidok már több ember halálát okozzák, mint a receptre kiváltható társaik, ami nem is túl meglepő, hiszen a fentanilt például egyáltalán nem nehéz beszerezni.