Ágnes
-5 °C
2 °C

Az Iszlám Állam zászlaját találták meg Berlinben egy vasúti rongálás után

2018.12.25. 19:54

Az Iszlám Állam terrorszervezet zászlaját és arab nyelvű iratokat foglaltak le kedden Berlin délkeleti, Karlshorst nevű városrészében a hatóságok, ahol ismeretlenek megrongálták egy elővárosi vasút felsővezetékét és egy tartókötelet a hétvégén – írja az MTI.

brlin
Fotó: Google Maps

A B.Z. német hírportál értesülései szerint

  • hatvan arab nyelvű röplapot,
  • a dzsihadisták fekete zászlaját,
  • valamint egy csáklyát találtak a helyszínen. 

A rendőrség kedd reggel átfésülte a vasútvonalat a közeli Frankfurt (Oder) irányába, emellett pedig vizsgálatot indított, hogy a zászló és az iratok összefüggésbe hozhatók-e a rongálással, amely átmeneti fennakadást okozott a térség vasúti közlekedésében.

Hétfőn egyébként a rendőrök azt közölték, hogy a vandalizmus mögött politikai indítékot sejtenek, de

nem valószínű, hogy közvetlen kapcsolat lenne az Iszlám Állammal.

A rendőrség egyébként azt is vizsgálja, hogy a mostani incidens összefüggésben állhat-e a Nürnberg és München közötti vasútvonalon idén októberben történt másik esettel, amikor egy a sínek felett kifeszített acélkábel tett kárt egy szerelvényben. A történtek során nem sérült meg senki, de a helyszínen itt is arab nyelvű fenyegető leveleket találtak.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!